Baleset részeseit és szemtanúkat keres a rendőrség  

2017. augusztus 4. 12:27 | behir.hu

Összeütközött két kerékpáros Sarkadon. A rendőrség a baleset körülményeinek tisztázásához a lakosság segítségét kéri.

Sarkadon, a Körösháti temetőben 2017. augusztus 1-jén, 16 óra körül összeütközött egy kerékpárral közlekedő nő és egy szintén kerékpárral közlekedő férfi. A baleset után a férfi elkísérte a sérült nőt az orvosi rendelőbe, majd anélkül, hogy felírták volna egymás adatait elköszöntek egymástól. A rendőrség kéri a balesetben részes 20 év körüli, körülbelül 170 centiméter magas, rövid szőke hajú férfit, hogy a körülmények tisztázása érdekében jelentkezzen a Gyulai Rendőrkapitányságon.

Várják azok bejelentését is, akik látták a balesetet, illetve a történtekkel kapcsolatban bármilyen információval rendelkeznek. Bejelentést lehet tenni a Gyulai Rendőrkapitányságon (Gyula, Béke sugárút 51., 06-66/361-644), valamint a „Telefontanú” ingyenesen hívható 06-80-555-111-es számán a nap 24 órájában, illetve a 112-es központi segélyhívó számon is folyamatosan fogadják a hívásokat.

forrás:MTI

További programok »

Itthon

A legkedvesebb 13-as képeim a 2024-es év behir.hu galériáiból

Már évekkel ezelőtt észrevettem, ha egy cikkhez az átlagosnál több fotót készítek, a galériába leválasztott képek közül a 13-as sorszámú nemegyszer érdekes. A kidolgozás közben már előre várom, hogy melyik lesz a 13-a kópia; amely lehet egy ikonikus személy, helyszín vagy éppen történés. Ezúttal a tavalyi év galériáiból gyűjtöttem ki néhányat.
18:00
FEL