Baleset Gyomaendrődön, lopás és őrizetbe vétel Gyulán

2019. március 30. 10:37 | behir.hu

Békés megyében március 29-én egy személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés a rendőrségre. Gyomaendrődön, a Fő utcán kiépített kerékpárúton, 11 óra 50 perc körül egy kerékpárral közlekedő nő nem adott elsőbbséget egy neki balról érkező biciklis férfinak és összeütköztek. A balesetben a nő súlyos sérülést, kéztörést szenvedett.

A Gyulai Rendőrkapitányság rendőrei március 29-én 15 óra körül elfogtak egy férfit, aki a gyanú szerint ellopta egyik ismerőse pénztárcáját. A 45 éves K. László a csukott utcakapun keresztül bement egy házba, ahol korábban az édesanyjával lakott, de a házat azóta eladták. Az épület teraszán meglátott egy pénztárcáját, amit magához vett. Ekkor észrevette, hogy az ott lakó férfi a hátsó kertből visszafelé tart. Mikor odaért hozzá, azt mondta neki, hogy azért jött, hogy a maradék holmiját elvigye. Rövid beszélgetés után K. László elment, a ház tulajdonosa pedig nem sokkal később észlelte a lopást és értesítette a rendőrséget. A rendőrök a bejelentéstől számított 40 percen belül elfogtak K. Lászlót és előállították a rendőrkapitányságra, ahol lopás vétség megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A férfit ezután őrizetbe vették, mert a Gyulai Törvényszék Büntetés-végrehajtási Csoportja körözést adott ki ellene, be nem fizetett pénzbírság miatt, amit időközben letöltendő szabadságvesztésre változtattak át.

 

forrás: police.hu

További programok »

FEL