Babagyöngye Klub kisgyermekes szülőknek

2018. február 16. 13:58 | Szendi Rita

Szárazköhögés, lázcsillapítás, újraélesztés – a BabaGyöngye Klub pénteki foglalkozásán többek között ezekről a betegségekről is szó esett. A családoknak szóló programon bárki ingyenesen részt vehet, akinek a kisgyermeke betöltötte az egyéves kort.

A BabaGyöngye Klub októberben indult el a békéscsabai védőnői szolgálat szervezésében. A klub azzal a céllal jött létre, hogy a kisgyermekes édesanyák és édesapák hasznos információkhoz jussanak.

– Kéthetente járunk, ilyenkor vannak az órák. Minden héten más szakértőt hívnak meg. Volt már pszichológus nálunk, de termékbemutatót is tartottak. Elég színes a program, tehát az anyukák is jól érzik magukat, a gyerekek meg közben jót játszanak – árulta el az egyik édesanya, Baranyi-Rákóczi Júlia.

A szervezők ezen a héten egy mentőszakápolót hívtak meg. A szakember különböző betegségeket és az újraélesztés lépéseit mutatta be az érdeklődőknek.

– A gyerekes szülőknek mindig az elsősegélynyújtásról szoktunk előadást tartani. A traumás sérülésekkel, az égéssel, a forrázással és a gyermek újraélesztés alapjairól beszélgettünk röviden, interaktív, kérdez-felelek játékrendszerben – fogalmazott Ledzényi János, az Országos Mentőszolgálat Dél-alföldi Regionális Mentőszervezet mentőszakápolója. 

Az interaktív foglalkozáson a szülők is kérdezhettek és a végén az újraélesztés feladatait is kipróbálhatták.

 

További programok »

FEL