Hétfő este aztán a szerző is megérkezett a TeÁtriumba, ahol a Bárka szerkesztősége, a színház és a Körös Irodalmi Társaság vendégeként ült le beszélgetni Elek Tiborral. A Kortárs magyar írók sorozatban ezúttal egy olyan ember került reflektorfénybe, akinek a munkásságát nehéz volna egyetlen polcra feltenni. Legfeljebb akkor, ha a polc is többemeletes.
Egressy Zoltán drámaíró, regényíró, novellista, költő, időnként fest, fényképez, korábban pedig zenekarban dobolt és gitározott. Vagyis ha egyszer elfogynak a történetei, még mindig marad néhány másik műfaj, amelyben elmesélheti őket.
Kiss emberek – Fotó: Such Tamás / behir.hu
Elek Tibor, a Bárka főszerkesztője nem is vállalkozott kevesebbre, mint hogy a Portugál apropóján végigjárja vele ezt a meglehetősen kacskaringós alkotói pályát. A békéscsabai közönségnek egyébként nem kellett bemutatni a szerzőt, hiszen korábban is többször megfordult már a városban. A Portugál azonban olyan darab, amelyhez mindig lehet új kérdéseket találni, még akkor is, ha a válaszok egy része talán maga a rejtély.
Miért működik egy 1997-ben írt, a maga korában játszódó történet a mai színpadokon is? Egressy erre nem kínált nagy írói megfejtést.
– A darabban nincs mobiltelefon, ami manapság már majdnem történelmi kelléknek számít, a figurák viszont annál ismerősebbek – válaszolta. Az ember rájuk néz, és óhatatlanul eszébe jut valaki a falujából, a kocsmából, a családból vagy a szomszéd utcából. Talán éppen ez a Portugál titka: nem kell hozzá útlevél, hogy magunkra ismerjünk benne.
A szerző arról is mesélt, hogyan gyűjti az életből a mondatokat és a történeteket. Az író ugyanis nem feltétlenül íróasztal mellett dolgozik, néha elég hozzá egy busz, egy villamos vagy egy telefonáló utas. Egressy nemrég egy budapesti trolin hallotta valakitől: „Azt hiszi csillag, pedig csak felhő.” A mondat annyira megtetszett neki, hogy rögtön beemelte az egyik versébe.
Galéria
Az alkotói tisztesség tehát néha annyit jelent, hogy az ember nyitott füllel jár, és időben lecsap arra, ami szép. A beszélgetés aztán a prózától a líra felé kanyarodott, s előkerült az Attenborough reflektora című verseskötet is. A nézők közt volt Kiss László gyulai író is, aki elismerően beszélt a versekről, amelyekkel – mint fogalmazott – meg kell birkózni. Egressy szerint a vers különös műfaj, amelyben olykor maga az alkotó sem tudja pontosan, honnan érkezik egy-egy sor – lásd a trolis példát. A prózában egy mellékszereplő is önálló életre kelhet, a versben viszont valami más történik: az ember egyszer csak találkozik egy szöveggel, amely mintha nélküle is megszületett volna.
Az Attenborough reflektora cím sem valamiféle zoológiai szakdolgozatot ígér, bár a természetfilmek kedvelői sem feltétlenül járnak rosszul vele. A szerző hozzáfűzte, a címadó név egy versben szerepel, a kötet egészének azonban ennél összetettebb hangulatot kellett adnia. A cím végül úgy állt össze, mint egy különös fényforrás: megvilágít valamit, de nem feltétlenül azt, amit elsőre keresnénk.
A hétfő esti találkozón így a Portugál kocsmai világa, a regények emberi sorsai és a versek nehezebben megfejthető villanásai ugyanahhoz az asztalhoz kerültek. Egressy Zoltán pedig megmutatta, hogy az irodalmi sokoldalúság nem feltétlenül hangos mutatvány. Néha csak annyi kell hozzá, hogy az ember figyeljen, hallgasson, írjon, és ne akarjon mindenáron mindent megmagyarázni.
A Portugál azóta is utazik, a reflektor világít, a trolibuszon pedig valaki talán éppen most mond egy újabb mondatot, amelyből holnap vers lesz.
