Miért lett hirtelen ilyen sok ázsiai imádkozó sáska hazánkban?

2025. szeptember 21. 11:30 | Kintner Nikolett

Egyre több az imádkozó sáska környezetünkben, ám a zöldtestű fogólábúak fokozott jelenléte nem itteni, őshonos fajtájának köszönhető, hanem még 2019-ben idetelepült ázsiai rokonaiknak. A szakemberek arra hívják fel a figyelmet, hogy bár újdonsült látogatóink talán félelmetesnek tűnhetnek, az emberekre nézve azonban teljesen ártalmatlanok.

Akár 10 cm-re is megnőhetnek, a fogólábúak rendjébe tartoznak, és nevükkel ellentétben az imádkozó sáskáknak semmi köze sincs a valódi sáskákhoz, sokkal közelebb állnak a csótányokhoz illetve termeszekhez.

Az idén egyre nagyobb számban jelenlévő rovar Ázsiából utazott egészen magyarországig, hazai társaitól pedig egy apró fehér pötty különbözteti meg szárnyai oldalán.

– Jelezték többen, hogy például a panelek emeletein is megjelentek, ugyanis ez a faj a saját élőhelyén a lombkorona szinten él, tehát magasba törekszik mindenképpen, ott fogja az áldozatait. Valószínűleg a lombkoronából megy át az emberi lakóépületekbe, úgyhogy ezért van az, hogy ilyen magas helyeken is megjelenik. Tudni kell, hogy harap, hiszen egy ragadozó és elég éles csáprágói vannak, tehát nagyon erősen bele tud marni az ember ujjába, úgyhogy nem kell őket fogdosni. Egy dobozzal, vagy újságpapírral egyszerűen ki lehet őket terelni – hangsúlyozta Váncsa Klára ökológus.

A szakember kiemelte: bár a imádkozó sáska ragadozó fajnak minősül, mivel méreggel nem rendelkezik, az emberre teljesen ártalmatlan, ha nem zargatják. Ami sokak számára külön jó hírként szolgálhat az emúlt évek poloskainvázióját tekintve, hogy az állat előszeretettel fogyasztja ezeket a kártevőket is. Törekedjünk tehát inkább barátként, mint ellenségként tekinteni rájuk.

Fotó: Bere Mátyás /behir.hu

 

Idén ugyanakkor egy másik faj is fokozott jelenlétet mutatott hazánk területén. Az olaszsáska ténylegesen a sáskafélék csoportjába sorolható, mérete pedig 3-5 cm is lehet. Növényevőként a lazább talajú, száraz, műveletlen területek közelében működő gazdaságokra is veszélyt jelenthetnek. Hozzánk legközelebb egyenlőre csak Csongrád vármegyéből érkeztek jelentős kárbejelentések.

– Ezeken a területeken felszaporodtak a sáskák, amelyek aztán ott már a művelt területekre is átvonultak. Elsősorban a petrezselyem, sárgarépa, és saláták leveleit károsították, azokat rágták, illetve szélsőséges esetben a gyökér kártétel is előfordult – számolt be Hőgye Szabolcs, a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara Békés Vármegyei Szervezetének elnöke.

A Hatóság a Nébih, illetve a kamara együttműködésével egy piretroid típusú rovarölő szer segítségével azonban hamar elhárították a problémát.

Fotó: Wikipedia 

 

A szakemberek arra hívták fel a figyelmet, hogy a klímaváltozás, illetve a globalizáció elősegíti ezen fajok folyamatos terjeszkedését, melynek köszönhetően valószínűleg nem ízeltlábú látogatóink voltak az utolsó betelepülő fajok hazánk területén.

További programok »

Itthon

Átadták a battonyai román iskola és óvoda megújult udvarát

Soltész Miklós államtitkár jelenlétében adták át a battonyai Magdu Lucian Román Általános Iskola és Óvoda teljesen megújult óvodai udvarát. A mintegy 50 gyermeket szolgáló udvarban az óvodások színvonalas és biztonságos körülmények között fejlődhetnek a továbbiakban.
2025. december 4. 15:40
FEL