Az Országvédelmi Alapból és tartalékokból csoportosít át a kormány

2016. december 16. 10:45 | behir.hu

A határozat szerint a kabinet az Országvédelmi Alap cím terhére 2,403 milliárd forint egyszeri átcsoportosítását rendeli el, melynek eredményeként a Belügyminisztérium alá tartozó rendőrség kap 90 millió forintot, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) 100 millió forintot, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium informatikai fejlesztési ügynöksége több mint 600 millió forintot, az elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszer fejlesztésére pedig csaknem 1,6 milliárd forint jut.
A határozat értelmében egyúttal a Miniszterelnökség rendkívüli kormányzati intézkedésekre szánt tartalékból átcsoportosít 700 millió forintot, egyrészt az Emmi részére 550 millió forintot, egyházi közösségi célú programokra és beruházásokra, valamint a Külgazdasági és Külügyminisztérium javára 150 millió forintot.
A kormány módosította egyes korábbi határozatait, így például a Magyar Olimpiai Bizottság által kiemelt sportágak fejlesztési koncepciójában a Nemzeti Sportközpontok alcím javára rendelt összeget 2016. december 31-e helyett 2017. június 30-ig kell elszámolni és visszatéríteni.

forrás: MTI

FEL