Új sportpark épülhet Mezőkovácsházán

2020. február 22. 13:35 | behir.hu

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium támogatásban részesítette a mezőkovácsházi önkormányzat pályázatát, amelynek révén egy „D típusú” sportpark épülhet a városban.

A beruházás részeként egy 150 négyzetméteres sportpark kap helyet Mezőkovácsházán – írja az önkormányzat által kiadott közlemény. A tervek szerint összesen tizenöt - többek között tolódzkodásra, húzódzkodásra, has- és hátizomerősítő gyakorlatokra és fekvőtámasz-gyakorlatokra, valamint lépcsőzésre, létramászásra, párhuzamos korláton végezhető gyakorlatokra és függeszkedésre alkalmas - eszköz várja majd a sportolni vágyókat.

 

 

Csütörtökön a kivitelező átvette a területet a Mezőkovácsházi MTE pálya mögött. Az eseményen jelen volt Albertus László alpolgármester, a kivitelező, illetve a műszaki ellenőr is. A kivitelezési munkálatok várhatóan három hét múlva kezdődnek. A sportlétesítmény a tervek szerint – az időjárástól függően két hét alatt készül el.

 

További programok »

Itthon

Szüleik és nagyszüleik álmait megvalósító fiatalok pályázatait várják

Különleges pályázatot hirdetett a Nemzetpolitikai Államtitkárság: olyan fiatalok írásait várják, akik szüleik, nagyszüleik vagy éppen dédszüleik álmát váltották valóra. Az Örökítők kihívás leginspirálóbb történeteit a Külhoni Magyarok oldalán, Facebook-oldalán, illetve a Képmás.hu-n teszik közzé.
12:24
FEL