A csabai önkormányzat idén is segíti a rászoruló gyermekek tanévkezdését

2020. augusztus 18. 16:59 | Gyemendi Réka

Hamarosan elkezdődik a tanév, a diákok az Emberi Erőforrások Minisztériuma döntése alapján normál tanrendben kezdhetik az iskolát szeptembertől. Békéscsaba önkormányzata idén is tanévkezdési támogatással segíti a nehéz körülmények között élő családokat.

A tanszerek beszerzése komolyan megviseli a családok költségvetését – fogalmazott a város polgármestere. Szarvas Péter hangsúlyozta: az önkormányzat a nehéz körülmények között élők számára nyújt segítséget a Szociális Tanévkezdési Támogatással, melyre idén is lehet pályázni.

– Azok az általános- és középiskolások kaphatnak támogatást, akik családja nem bír el a magas tanévkezdési költségekkel. Ebben az esetben gyermekenként ötezer forintot lehet az önkormányzattól igényelni, a pályázatot pedig a szociálpolitikai osztályra kell benyújtani. Olyan családok gyermekei kaphatják meg ezt a támogatást, akik az átlagnál szerényebb körülmények között élnek, a szülők szerényebb jövedelemmel rendelkeznek – fogalmazott a városvezető.

Az önkormányzat emellett szociális hallgatói ösztöndíjjal támogatja az egyetemistákat, a rászorulók havonta 11. 400 forint ösztöndíjat kaphatnak. A diákoknak és a családoknak ebben az esetben is a szociálpolitikai osztályhoz kell pályázatot benyújtaniuk.

További programok »

FEL