Szilágyi Ilona őrnagy, a Békéscsabai Rendőrkapitányság kiemelt főelőadója nem a szokásos előadással érkezett az akadémiára, hanem játékos formában igyekezett felhívni a növendékek figyelmét az internet veszélyeire. A foglalkozáson elsősorban a cyberbullyingról volt szó. Mint mondta, a fiatal labdarúgóknak egy kis activity-vel készült, amely megmutatja, milyen viselkedést, milyen magatartást tanúsíthat valaki az interneten és egyébként ezek a viselkedések, magatartások hogyan előzhetőek meg.
– Azért is fontos, hogy a biztonságos internethasználatról beszélgessünk, mert a mindennapjaink része, generációk nőnek fel rajta. Ha a gyermekek nem tudják biztonsággal kezelni ezeket a felületeket, alkalmazásokat, akár a közösségi médiát, akkor nagyon könnyen áldozatul eshetnek – emelte ki Szilágyi Ilona.
Az előadást Boér Gábor vezette fel. Az akadémia szakmai vezetője elmondta, a labdarúgóközpont növendékei már nagyon fiatalon találkoznak az internet világával, így az akadémia számára is fontos, hogy partnerükkel közösen megismertessék velük a rájuk leselkedő veszélyeket.
– A rendőrség kiemelten kezeli ezt a témát, így mi is beálltunk ebbe a sorba és próbáljuk eljuttatni a legkisebb korosztálynak a fontos üzeneteket – húzta alá Boér Gábor.
A Békéscsaba Labdarúgó Akadémia a társadalmi felelősségvállalási programja révén folyamatosan figyeli a fiatal labdarúgókat ért impulzusokat és esetleges negatív történéseket, így a jövőben is igyekszik olyan preventív programokat szervezni, amelyek segítik megóvni a fiatalokat az esetleges veszélyektől és fejlesztik a személyiségüket.