Drága Bátyám (D. B.), aki 1988 óta a fővárosban él, úgy jó három évtizede egyszer azt nehezményezte, hogy miért nincsenek a békéscsabai villanyoszlopokon virágkaspók? Persze azóta sok-sok minden lefolyt az Élővíz-csatornán – még kacsák is –, és nemhogy a villanyoszlopokat, köztereket, hanem a csabai hidakat is számos szépséges növényzet díszíti.

Keleti part – Fotó: Such Tamás / behir.hu
Szarvas Péter szerint az Élővíz-csatornába dobott, Kanális utcai kis híd virágládáit a járókelők emelték ki a vízből és helyezték vissza. A növények egy része így is elpusztult, azokat pótolni kell. Ez nem csínytevés, ez károkozás – fűzte hozzá.
Egy korábbi, júniusban készült interjúnk végén elmondta, nyár elején, ahogy kihelyezték virágos kaspókat, két nap múlva ellopták őket. „Arra kérek mindenkit, hogy tiszteljük meg egymást, őrizzük meg a város vagyonát, a közös értékeket, legyünk arra büszkék, hogy szép és virágos Békéscsaba” – fogalmazott.

Nyugati part – Fotó: Such Tamás / behir.hu
*
Kintjártunkkor a környéken élő Dénes Ferenc (nyitóképünkön), amikor a vízbe dobott ládákról kérdeztük, azt mondta, az ilyen manusoknak hátra kellene csavarni a kezét, hiszen ezek a virágok csodálatos színfoltjai a város egyik legszebb környékének.

Tollas főbélők az Élővíz-csatorna partján – Fotó: Such Tamás / behir.hu