Az időseket ünnepelték

2015. október 26. 15:04 | behir.hu

Minden évben október elsején tartják az idősek világnapját. Ehhez kapcsolódóan Békéscsabán is rendeztek ünnepséget, ezúttal Mezőmegyeren, az Arany János Művelődési Házban találkoztak a szép korúak.

Október első napjai minden évben az időseké, a Békéscsabai Kistérségi Egyesített Szociális Központ is több rendezvénnyel készül minden esztendőben. A központi rendezvénynek ezúttal Mezőmegyer adott otthont.

- Igyekszünk olyan programokat szervezni, amellyel jó hangulatot tudunk teremteni, ellátottjaink pedig lelkük fiatalságával mutathatják meg, hogy nem a kor a legfontosabb. Az idősebbeket nemcsak ilyenkor kell ünnepelni, hanem az év minden napján, hiszen nagyon sok dolog van, amit jobban tudnak és nagyon sok olyan dolog van, amit csak ők tudnak – fogalmazott nyitó beszédében Bátori Zsuzsanna intézményvezető.

1991 óta október elsején tartják az idősek világnapját, ehhez pedig évről évre Békéscsaba is csatlakozik. A rendezvényen Szarvas Péterpolgármester is köszöntötte a megjelent szép korúakat.

- Az időseknek meg kell köszönnünk azt a sok jót, amit értünk tettek. Tele voltak problémával, megpróbáltatással, lemondással, de mégis felülemelkedtek. Sokat dolgoztak, értéket teremtettek, hogy egy erős Magyarországon élhessünk – emelte ki a városvezető.

A rendezvényen a Dobozi Idősek Klubja szórakoztatta a megjelenteket tánccal és népdalokkal. Az ünnepi alkalomhoz a hagyományokat idéző vacsora, hurka és kolbász várta a megjelenteket, akik egy meglepetéstortát is elfogyaszthattak.

FEL