Az erőszak egyetlen formája sem elfogadható

2020. május 3. 19:13 | Kugyelka-Zámbori Eszter

A szakemberek szerint a koronavírus-járvány miatt meghozott szigorú kijárási korlátozás, valamint a munkahelyek elvesztése miatt kialakult stresszhelyzet számos családban feszítette pattanásig a húrt. Az emberekben felhalmozódott feszültség egyre több családon belüli, vagy kapcsolati erőszakhoz vezet a statisztikák szerint.

Egyre több olyan bántalmazásról szóló hírt lehet hallani, amikor például egy férfinek azért kellett meghalnia, mert valaki előtt ment be a boltba. Olyan az utóbbi időszakban többször is előfordult, hogy fiú támad az apjára, egy ilyen eset vezetett Szilágyi István színművész halálához is, amelyről honlapunk is beszámolt.

A WHO 2017-es adatai alapján évente 1,4 millió ember veszíti életét közvetlenül a családon belüli erőszak miatt, ami azt jelenti, hogy mintegy 3835 embert öl meg naponta egy olyan személy, akinek a hagyományos normák szerint biztonságot és szeretetet kellene nyújtania. De ez a szám csak a jéghegy csúcsa, hiszen ennél sokkal többen vannak azok, aki mind fizikai, mind mentális, mind szexuális értelemben szenvednek hosszútávú, súlyos sérüléseket. A statisztikai adatok alapján csupán az áldozatok 33 százaléka hal bele a bántalmazásba, ugyanakkor bizonyítottan a hosszútávú bántalmazásnak kitett személyek 56 százaléka lesz öngyilkos. Erről bővebben ide kattintva olvashatnak.

Egy családban, vagy párkapcsolatban előfordul – főleg a koronavírus-járvány miatt kialakult jelenlegi bizonytalan helyzetben – feszültség, nézeteltérés, sőt akár egy-egy hangosabb szóváltás is.

– Jelenleg a közeljövőben tudunk csak tervezni, és ez – akár párkapcsolatban, akár egyéni életünkben – szorongással tölt el bennünket, extra stresszel aggodalommal, amit jobbára egymáson, egymás felé élünk ki, hiszen más nem nagyon van a környezetünkben. Ezért érdemes tisztán kommunikálni egymással, és arról beszélni, hogy milyen nehézségeink vannak, milyen igényeink vannak a másik felé – erről Sebő Tamás pszichológus beszélt Aktuális című magazinunkban. A mentális egészség megőrzéséről szóló beszélgetés részleteit ide kattintva olvashatják el.

 

 

A szakemberek szerint akkor van probléma, ha a párkapcsolatban, vagy a családban az egyik fél hatalmat gyakorol a másik felett.

– A jelenlegi helyzetben a mentális egészségünkre is oda kell figyelni, hiszen emberek be vannak zárva akár egy 60 négyzetméteres lakótelepi lakásba. Ott vannak négyen a férj-feleség, mondjuk két kamasz gyerekkel. Valljuk be őszintén ez nem a legideálisabb helyzet. Franciaországból vannak erre adatok, ahol húsz százalékkal megnőtt a családon belüli erőszak – erről már dr. Zacher Gábor toxikológus beszélt Aktuális című magazinunkban, ide kattintva elolvashatják a beszélgetés legfontosabb részleteit.

 

A toxikológus hozzátette, hogy nagyon fontos lenne, hogy a mentális egészségünkkel is törődjünk, ezért nagyon fontosak azok a telefonos lelkisegélyszolgálatok, amelyek ebben a járvány helyzetben kiemelt szerephez jutnak.

A koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetben fontos megjegyezni, hogy Magyarországon a hagyományos jelzőrendszer jelenleg korlátozott mivel a gyermekekkel foglalkozó intézmények csak ügyeletet tartanak – erről már Herczeg Tamás beszélt. A térség országgyűlési képviselője hozzátette: a gyerekek döntő többsége otthon van, ezért a jelzőrendszer se tudja olyan mértékben észre venni azt, hogy ha a családon belül baj van, hogy a kisgyermekek bántalmazásnak, vagy elhanyagolásnak vannak kitéve.

– Az élethosszig tartó tanulás része kell legyen az is, hogy hogyan tudjuk a konfliktusainkat, a feszültségeinket kezelni. Én azt javaslom, hogy a biztonsági intézkedéseket betartva mozduljunk ki otthonról, mozogjunk a szabadban, ezzel le tudjuk vezetni a bennünk felhalmozódott feszültséget – mondta el Herczeg Tamás.

A Családbarát Ország Nonprofit Közhasznú Kft. egy országos tájékoztató kampányt indított, amely felhívja a kapcsolati erőszakra a figyelmet. Mint írják: ez a fajta erőszak ritkán szűnik meg csak úgy, sőt, idővel a bántalmazások jellemzően egyre durvábbá és gyakoribbá válnak, mely megnehezíti a kapcsolatból való kilépést is. Egész ellátórendszer foglalkozik a kapcsolati erőszak áldozatainak támogatásával, a bántalmazó kapcsolatból való kilépés feltételeinek közös megteremtésével, az áldozat lelki megerősítésével, a döntéshozás támogatásával.

A KAPCSOLJEGYBŐL alkalmazás az érintetteknek nyújt hasznos információkat a témában, biztosít azonnali segítségkérési lehetőséget egy pánikgomb funkcióval, illetve megmutatja, hol érhető el az áldozathoz legközelebb segítő szolgáltatás. Az alkalmazás Android-os és iOS-es eszközökre is letölthető.

Az anonim online tanácsadást ide kattintva érheti el, a felületen mind a gyermekek, mind a felnőttek választ kaphatnak kérdéseikre és azonnali segítséget is igényelhetnek.

Az ország minden régiójában működik egy-egy kríziskezelő ambulancia, ahol jogász, pszichológus, szociális munkás segíti a kapcsolati erőszak áldozatait. Békés megyében Orosházán működik krízisambulancia, amelyet a +36-30-781-7951-es telefonszámon, vagy az oroshaza.krizisambulancia@segelyszervezet.hu email címen érhetnek el.

A bántalmazottak a nap 24 órájában kérhetnek segítséget az országosan hívható ingyenes, +36-80-20-55-20-as telefonszámon, erről a lehetőségről bővebb tájékoztatást itt olvashatnak.

 

További programok »

FEL