Az Erkel gimnáziummal kötött együttműködési megállapodást az SZTE

2022. szeptember 30. 16:42 | Csiffáry Zsuzsanna

Az Erkel Ferenc Gimnázium, a Gyulai Tankerületi Központ és a Szegedi Tudományegyetem együttműködési megállapodást kötött péntek délelőtt Gyulán. A közös munka célja többek között az, hogy a fiatalok Békés megyében tudjanak letelepedni.

A megállapodás aláírása alkalmából tartott ünnepségen a város és az intézmények vezetői mellett gyulai diákok is részt vettek a városháza dísztermében. Kovács József országgyűlési képviselő kiemelte: fontos számukra az, hogy a diákok a legmagasabb színvonalú oktatásban részesüljenek. 

– Ez az együttműködés azért fontos, mert a középiskola megkezdését követően a tankerületi központ az Erkel Gimnázium együttműködésén keresztül a Szegedi Tudományegyetem irányába egy olyan hidat nyit, ami segíti a diákokat a megfelelő pálya kiválasztásában  – fogalmazott a képviselő. Hozzátette: a megállapodás célja az is, hogy a Gyuláról származó diákok felsőoktatási tanulmányaik elvégzését követően visszatérjenek a városba. 

A Szegedi Tudományegyetem nemzetközi és közkapcsolati rektorhelyettese úgy fogalmazott: nagyon fontos, hogy a tanárok és az oktatók tisztában legyenek azzal, hogy a diákok mivel foglalkoznak nemcsak a tanulmányaik során, hanem a szabadidejükben.

– Meg kell találnunk a közös hangot a fiatalokkal. A gimnáziumok és az egyetemek egy hajóban eveznek, és ezért nagyon lényeges az, hogy az oktatási módszereket és a tananyagot az egyetemen is hozzá tudjuk igazítani a gimnázium munkájához – mondta el Zakar Péter

Az ünnepség végén a térség országgyűlési képviselője, Gyula polgármestere, valamint az intézmények képviselői írták alá a diákok továbbtanulási lehetőségeiről szóló megállapodást.

 

 

További programok »

FEL