Az Előre aranyérme júniusban még szebben csilloghat

2024. május 25. 16:30 | Kovács Dávid

A Békéscsaba 1912 Előre a Vasas második csapata ellen zárja a labdarúgó NB III Dél-Keleti csoportjának küzdelmeit, vasárnap délután. Csató Sándor együttese a mérkőzést követően átveszi az első helyezésért járó érmeket is.

A lilák egy héttel ezelőtt hátrányból fordítottak és öt gólt szerezve nyertek Körösladányban. Bora Györgyék már korábban megnyerték a csoportot, azonban a feljutás sorsa csak június 2-án és 9-én az osztályozón dől majd el. Előtte még hazai pályán zárul a bajnokság első szakasza, amikor a Vasas második együttes látogat a Kórház utcába.

A piros-kékek a 10. helyről indították a 2024-es évet és egy győzelemmel most még az 5. pozícióra is van esélyük. A fővárosiak az idei esztendőben mindössze két mérkőzésen veszítettek és produkáltak egy hatos győzelmi szériát is. A két gárda novemberi összecsapását 2–1-re a csabaiak nyerték, Zádori Krisztián duplájára, csak egy válasz érkezett Kapornai Ákos révén.

Csató Sándor vezetőedző ezúttal Vólent Rolandra és Hulicsár Mátéra nem számíthat eltiltás miatt, akik azonban az osztályozón ott lehetnek majd a pályán. A vasárnap 17 órakor kezdődő találkozó játékvezetője Dobai János lesz, munkáját Dobos Dávid és Szabó Richárd segíti majd. A mérkőzés szünetében a vármegyei I. osztályban 2. vagy 3. helyen záró második csapat veheti át az érmeket, az összecsapás végén pedig az NB III bajnokának járó medálok is a csabai nyakakba kerülnek.

A harmadosztály másik három csoportjára tekintve az már múlt héten kiderült, hogy az Észak-Keleti csoportot a Putnok nyeri és várhatja az osztályozó május 28-ai sorsolását. Az Észak-Nyugati csoportban a Tatabánya kedvező helyzetben, három pontos előnyben és kilenccel jobb gólkülönbséggel kezdi a záró fordulót a második Bicskével szemben. A legkiélezettebb csata egész szezonban a Dél-Nyugati csoportban zajlott: a hajrában élre lépő Szentlőrinc Mohácson őrizheti meg az első helyet, az Iváncsa pedig a Gárdony legyőzése mellett reménykedhet riválisa pontvesztésében.


NB III DÉL-KELETI CSOPORT
30. FORDULÓ

Május 26. (vasárnap)
17.00 Szeged-Csanád GA II.–Körösladány, Martfű–Kecskemét II., Bp. Honvéd-MFA II.–Monor, Dabas–Pénzügyőr, BKV Előre–Cegléd, ESMTK–Hódmezővásárhely, Békéscsaba–Vasas FC II., Füzesgyarmat–Szolnok

A TABELLA ÁLLÁSA:

1. Békéscsaba 78 pont (bajnok) 2. ESMTK 62 3. Hódmezővásárhely 60 4. Körösladány 52 5. Szolnok 49 6. Vasas II. 47 7. BKV Előre 43 8. Monor 39 9. Martfű 34 10. Dabas 34 11. Kecskeméti TE II. 31 12. Honvéd II. 31 13. Pénzügyőr 31 14. Szeged-Csanád GA II. 25 (kiesett) 15. Füzesgyarmat 21 (kiesett) 16. Cegléd 13 (kiesett)

 

További programok »

FEL