A közönség már az első percekben érezhette: ez nem egyszerű koncert, hanem egy teljes élet íve, élményekkel, emlékekkel és tanulságokkal. Sánta László (a csabaiknak Sánta Laci) hol humorral, hol elérzékenyülve idézte fel azokat a dallamokat és történeteket, amelyek meghatározták őt – művészként és emberként egyaránt.
„Két óra volt, de egy másodpercnek tűnt”
A koncert után néhány perccel készült interjúban Sánta Laci még mindig a színpadi élmény hatása alatt volt. „Most jöttem le a színpadról, tényleg pár perce ért véget a koncert. Közel két óra volt, de egy pillanatnak tűnt. Annyira felgyorsultak az események, hogy csak remélni merem: sikerült minden pillanatban jelen lennem, és átadni mindazt, amit szerettem volna.”
A művész szerint az este nemcsak a dalokról szólt, hanem arról a különleges belső állapotról is, amelyet egy ilyen jubileumi visszatekintés hoz magával. Meg akarta mutatni azokat a pillanatokat, amelyek formálták őt – legyenek azok örömök vagy nehézségek.
Ismerős és új arcok – megtalálta az igazi csapatát
Sánta László új zenészekkel dolgozott a koncerten, és mint mesélte, már az első próbák után kiderült, hogy kivételes összhang alakult ki közöttük.
„Nem mindenkit ismertem korábban, ezért volt bennem egy kis bizonytalanság. De az első próba végére hátradőltem, és azt mondtam: megérkeztem. Ez az a csapat, akikkel szeretnék hosszabban dolgozni.”
A zenekar és közte lévő harmónia a koncert minden percében érződött – a hibák is örömmé váltak, ahogyan a művész fogalmazott. A közönség pedig mindezt nagy tapssal, ovációal jutalmazta.
Életút dalokon keresztül – mit őriz meg egy művész 45 évből?
A repertoár összeállítása során Sánta Lászlót az foglalkoztatta, hogyan lehet a gazdag művészi és személyes múltból úgy válogatni, hogy a koncert mégis egységes történetté álljon össze. „Elképzeltem, hogy leülök a 45. születésnapomon, és elkezdek gondolkodni: mi történt velem eddig? Milyen magasságokat és mélységeket éltem meg? Mi az, amit ma is meg szeretnék osztani a közönséggel, és mi az, ami túl személyes?”
A művész arra is ügyelt, hogy olyan történeteket is beválogasson, amelyek másoknak kapaszkodót jelenthetnek – hiszen saját élményei mögött sokszor univerzális kérdések húzódnak meg. Az előadás különlegessége volt a vetített képanyag is: gyermek- és kamaszkori fotók, legendás szerepek pillanatai, rég nem látott színházi felvételek.
„Csodálatos volt látni, hogy megvannak még ezek a régi képek, ahogy egymás mellé raktam őket, kikristályosodott, mit szeretnék elmesélni.”
Kerettörténet az első és az utolsó dallal – vissza a kezdetekhez
A koncert végén a közönség különleges ajándékot kapott: a Légy jó mindhalálig – Az élet szép című dalát, amely Sánta László pályájának egyik legfontosabb darabja.
„Ez volt a kezdet. Ez indított el, ezért is szerettem volna, hogy a koncertnek legyen egy felütése és egy lezárása, amely visszakapcsol ahhoz, honnan jöttem.” Sánta Laci szerint az életben is fontos a keretrendszer, a visszatérő pontok – nem megszokásként, hanem örömforrásként.
Ugrálna örömében, ha visszatérhetne a Légy jó mindhaláligba
Arra a kérdésemre, mit szólna egy új Légy jó mindhalálighoz a Jókai színházban, Laci lelkesedéssel válaszolt: „Szószerint ugrálnék örömömben! Ha bármilyen szerepet eljátszhatnék benne még egyszer, különösen itt, Békéscsabán, az hatalmas boldogság lenne.” Mint mondta, sokat köszönhet a darabnak, amely meghatározta művészi gondolkodását és értékrendjét.
Folytatódik az út – országos turné készül
A békéscsabai koncert csak az első lépés volt: Sánta László szeretné, ha 2026-ban több városba is eljutna a jubileumi előadás, és minél több nézőhöz elvihetné azt a személyes hangú, őszinte történetet, amelyet a Jókai színház közönsége már átélhetett.
„Olyan nagy öröm volt itt játszani, hogy ezt szeretném másokkal is megosztani. Bízom benne, hogy sok helyen találkozhatunk majd.”
A közönség szeretete mindenért kárpótolt
A koncert végén hosszú állótaps zárta az estét. A nézők nemcsak a dalokat, hanem a szívből jövő, hiteles előadást is ünnepelték.
Sánta László meghatottan fogalmazott: "Ez egy csodálatos este volt. Nem is remélhettem volna szebbet.”
Galéria
