– Honnan indult a pályád?
– 1992-ben kaptam meg a Jókai színházban Nyilas Misi szerepét. Ennek köszönhetem, hogy színész lettem, bár előtte még az volt a fejemben, hogy pilóta leszek. Azonban annyira „megfertőzött” a színház, hogy később nem is tudtam volna mást elképzelni. Az akkori ifjúsági házban tagja voltam a Csabai Színistúdiónak. Átszőtte a színjátszás az életünket: darabokra, fellépésekre készültünk, dalokat énekeltünk, balettozni, táncolni tanultunk. Diákszínjátszó fesztiválokra mentünk például olyan darabbal, amelyet Szente Béla, az ifiház igazgatója írt. Ezzel párhuzamosan a színházban játszottam A kis hercegben, és több darabban kaptam kisebb-nagyobb szerepeket. A zene is szerves része az életemnek, 90 százalékban ma is zenés darabok találnak meg, főleg musicalekben, rockoperákban szerepeltem eddig. Imádok énekelni, a lételemem, szóval jó ez így.
– Jelenleg a Madách Színház tagja vagy, ezen kívül szinkronizálsz.
– A Madách Színházban a Jézus Krisztus szupersztárban debütáltam. Már 16. éve ott dolgozom és igen, szinkronizálok is. A kisfiam februárban lesz 10 éves, és rákapott a Phineas és Ferb rajzfilmsorozatra. Amikor ennek a szinkronját vették fel, akkor ő még nem volt. Én énekeltem a rajzfilm főcímdalát, más dalait és kisebb-nagyobb szerepeket is szinkronizáltam benne, ma pedig, amikor nézi, meg-megjegyzi: apa, ezt is te énekled. Ez egy fantasztikus érzés!
– A Madách Színházban mely darabokban láthat a közönség?
– Számomra a legfontosabb és legemlékezetesebb szerepem az Aranyoskám című musicalben volt. Az azonos című filmet nagyon sokan ismerik Dustin Hoffmann főszereplésével, annak alapján készült a musicalváltozat – ezt most nem játsszuk. Viszont januárban jön a Nyomorultak, februárban visszatér a Jégvarázs, amelyről csak szuperlatívuszokban tudok beszélni. Ez valami óriási élmény! Lényegében bábbal játsszuk, ami egy ideig számomra inkább akadályt jelentett, aztán eljött egy pont, amikor megláttam az ebben rejlő fantasztikus lehetőségeket. Megy az Operaház fantomja, amelyből november 30-án lesz az 1000. előadás, decemberben pedig a József és a színes, szélesvásznú álomkabátot adjuk elő. Színes a Madách Színház előadása, és elég sok előadásban szerepelek.
– Békéscsabával soha nem szűnt meg a kapcsolatod. Hogyan gondolsz vissza erre a városra?
– A szüleim mai napig Békéscsabán élnek. Én jó néhány éve elköltöztem Budapestre, hisz a színházi világban, Magyarországon ott van a legnagyobb pezsgés, ott van a legtöbb lehetőség. Békéscsabára jó szívvel gondolok és szükségem is van rá. Ha tele van a fejem, ha túl sok minden történik, ha pihennem kell, akkor hazajövök Csabára, otthonról, Budapestről. Ez az a hely, ahol le tudok nyugodni, ki tudok kapcsolni, és újra fel tudok töltődni. Minden gyerekkori emlékem ideköt. Itt történt meg velem az Árpád soron az első csók, itt voltam először szerelmes, itt tanultam, jártam a Csabai Színistúdióba – idekötnek a gyökereim. Egyfajta nyugvópont és akkumulátor is számomra, szükségem van rá! Szeretem a békéscsabai színházat is, hiszen innen indultam, és örülök, ha van alkalmam itt játszani. 45 évvel a hátam mögött azt kell, mondjam: jó, ha az ember tudja, honnan jött. Oda jó mindig hazamenni, és ha bölcsen bánik ezzel, akkor mindig vissza is várják.
Sánta Laci (a rakás tetején) a Csabai Színistúdióval
– A 45. születésnapodra koncerttel készülsz.
– November 29-én leszek 45 éves. Arra gondoltam, hogy nagyon szívesen összefoglalnám, mi történt eddig az életemben, és ha ez nem tolakodó, akkor megosztanám a közönséggel egy koncert formájában. Azokat a számomra fontos dalokat, musicaleket és saját szerzeményeket gyűjtöttem egy csokorba, amelyek fordulópontot jelentettek az életem során. Koncertsorozatra gondoltam, és hogy kezdődjön ott, ahol a pályám is indult, így jött a képbe a Békéscsabai Jókai Színház. Szerencsére nyitott ajtókat találtam, így egy öttagú zenekarral jövök Csabára, és december 7-én 19 órától lesz a koncert a színházban. Közel 2 órás a műsor, amelyben lényegében bemutatom, hogy min mentem keresztül az életemben, hogyan lettem azzá, aki vagyok.
A koncert egy LGT-blokkal indul, énekelek Ákos, Kovács Kati, Cserháti Zsuzsa, Somló Tamás, Charlie-dalokat, és azoknak a musicaleknek a dalait, amelyekben játszottam, mint például a Jézus Krisztus, szupersztár, a Vámpírok bálja, a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról, de saját dal és egy kisebb adventi blokk is lesz majd.
– Ez is lehet egyfajta fordulópont a számodra?
– A tekintetben igen, hogy ilyen módon még nem léptem színpadra. Szerepeltem már élő zenekarral, léptem fel koncert keretében, de ez most az én életemben új, egy nagyon nagy vállalás, nagy kihívás. Énekelhetek, megmutathatom a csenevész gitártudásomat, és bízom benne, hogy ez az embereknek legalább olyan örömet okoz, mint amilyen örömmel próbálom átadni. Színészként szerepeken keresztül fogalmazunk meg fontos dolgokat, mindig nagyon nehéz magunkról beszélni – most ez utóbbit teszem, ami teljesen más terület.
– Említsük meg azt is, hogy nemrég egy díjat vehettél át.
– Az ember próbálja a tőle telhető legjobban eljátszani a szerepeket, hogy a közönség feltöltődve, vidám, vagy éppen elgondolkodva menjen haza egy est után. Fel sem merült bennem soha, hogy ezt a fajta hozzáállást, mint az enyém, ilyen nívós díjjal jutalmazzanak. Idén átvehettem a Békés Vármegyei Príma díjat, amellyel kapcsolatban még most is zavarban vagyok. Álmodni sem mertem volna erről és mégis eljött ez a pillanat. Nagyon hálás vagyok a sorsnak, az életnek, azoknak az embereknek, akiknek a fejében felmerült, hogy ezt megkaphassam.
Sánta László a szüleivel a díjátadón (fotó: Sánta László facebook oldala)
