Az éj leple alatt ismét bútorokat, lomokat tettek ki a kuka mellé a Penzán

2021. július 19. 15:34 | Mikóczy Erika

A Penza-lakótelep Békéscsaba belvárosban helyezkedik el, az Élővíz-csatorna partján, az Árpád Gyógy- és Strandfürdő mellett, gyönyörű, hatalmas fákkal övezve. A családok szívesen járnak az ottani játszótérre, a KRESZ-parkba, és van ott egy óvoda is. Azonban ebbe a szinte idilli környezetbe időről időre belerondítanak azok, akik az éj leple alatt bútorokat, bontási törmeléket hordanak a kukatárolók mellé.

Idén volt már lomtalanítási akció májusban, és a tervek szerint novemberben is lesz egy. Ezt kiegészítendő, június 28-a és július 1-je között az elektronikai hulladékokat adhatta le bárki ingyenesen, a város több pontján. Van tehát lehetőség arra, hogy szervezett körülmények között szabaduljon meg ki-ki azoktól a tárgyaktól, lomoktól, amelyekre otthon már nincs szüksége. Igaz, méretbeli megkötések vannak, hiszen egyetlen köztisztaságban dolgozó alkalmazottól sem várható el, hogy tömegével emelgessen például hatalmas, nehéz szekrényeket.  

A még használható bútorokat eladományozhatjuk, és akár a közösségi oldalakon is meghirdethetjük ingyenesen, így általában gyorsan lesz gazdájuk. Ha pedig ez nem jön össze, lemaradtunk a lomtalanításról is és végképp nem tudunk mit kezdeni az otthon felhalmozott lomokkal, bérelhetünk konténert azok elszállítására. 

 

Ezek a lomok már régebb óta a Penzán hevernek (fotó: behir.hu)

 

Ennek ellenére Békéscsaba belvárosában, a Penza-lakótelepen – amelyet az ott lakók közül többen virágoskertekkel igyekeznek még szebbé tenni – időről időre újabb lomok, néha egész szobabútorok áznak az esőben, száradnak a napon. Itt-ott szögek állnak ki a törött darabokból, csak a szülők és az óvónők éberségén múlik, hogy KRESZ-parkba vagy a játszótérre igyekvő gyerekeknek nem esik bajuk. 

Szinte kivétel nélkül az éj leple alatt szabadulnak meg egyesek ilyen módon a lomjaiktól. Az ott lakók pedig számtalanszor teszik fel a kérdést: miért kell szemétlerakónak nézni Békéscsaba belvárosát? Miért kell elcsúfítani a Penzát?

Válasz nincs... csak az időnként újratermelődő szeméthalmok. 

További programok »

FEL