Az Együtt még mindig összeférhetetlenséget sejt, a kormányhivatal továbbra is cáfol

Tovább folytatódik a vita az Együtt és a Békés Megyei Kormányhivatal közt.

 

Nemrég a Békés Megyei Kormányhivatal előtt tartott Bod Tamás, az Együtt gyulai választókerületi elnöke sajtótájékoztatót, ahol azt kifogásolta: a közszolgálati tisztségviselőkről szóló törvény összeférhetetlenségi paragrafusaiba ütközik, hogy dr. Nagy Ágnesnek, a Békés Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztálya vezetőjének a férje egyben a beosztottja. Vízhányó László ugyanis a Foglalkoztatási Főosztályhoz tartozó munkaügyi ellenőrzési és munkavédelmi szakszolgálat munkatársa.

A felvetésre a kormányhivatal még aznap reagált (kapcsolódó cikkünkben erről is olvashat), Gajda Róbert kormánymegbízott úgy reagált, a vádak alaptalanok. "Mindez azonban nem teljesen igaz, és ezt Gajda Róbertnek is tudnia kell! A Belügyminisztériumnak a fővárosi és a megyei kormányhivatalok szervezeti és működési szabályzatáról (szmsz) szóló rendelete a munkáltatói jogok egy jó részét, így többek között: az utasításit, az ellenőrzésit, valamint a teljesítménykövetelményekről szólót, minden esetben, a megyei kormányhivatalok főosztályvezetőinek a kezébe adja" – írja szerkesztőségünknek eljuttatott közleményében Bod Tamás. A politikus szerint "ez így szakszerű és így életszerű is. Ha ugyanis nem így lenne, akkor a Békés Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott gyakorolná az összes munkáltatói jogot az összes, megközelítően 1500 munkatárs felett – ami nyilvánvaló képtelenség. Ráadásul az sem lenne érthető, hogy akkor mi szükség van a főosztályvezetőkre és a szakmai kritériumokra".

Bod Tamás úgy fogalmaz: nem kérdőjelezték meg dr. Nagy Ágnes érdemeit, de állítását továbbra is fenntartja, ezért kéri a törvénytelen összeférhetetlenségi helyzet megszüntetését. 

 

Kormányhivatal: "folytatódik az alaptalan vádaskodás"

A Békés Megyei Kormányhivatal ismét reagált az Együtt közleményére. "Figyelemmel arra, hogy a két érintett kormánytisztviselő nem ugyanazon szervezeti egységen belül került kinevezésre, ezért közöttük sem irányítási, sem felügyeleti, sem ellenőrzési, sem elszámolási kapcsolat, így összeférhetetlenség sem áll fenn. A Békés Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályát Dr. Nagy Ágnes főosztályvezető vezeti. Vízhányó László közigazgatási főtanácsadó pedig egy teljesen más szervezeti egységen belül, a Békés Megyei Kormányhivatal Jogi és Koordinációs Főosztály Humánpolitikai és Szervezési Osztályán került kinevezésre" – írják.

A fővárosi és megyei kormányhivatalokról, valamint a fővárosi és megyei kormányhivatalok kialakításával és a területi integrációval összefüggő törvénymódosításokról szóló 2010. évi CXXVI. törvény /Khtv./ rendelkezései alapján az alapvető munkáltatói jogokat a főosztályok dolgozói vonatkozásában a kormánymegbízott, a járási hivatal foglalkoztatottai esetében a járási hivatalvezető gyakorolja a főszabály szerint. Eszerint a főosztályvezetők, osztályvezetők, a kormányhivatal belső szabályzatai alapján az egyéb munkáltatói jogokat kizárólag az általuk vezetett főosztály, osztály dolgozói tekintetében gyakorolják. A Békés Megyei Kormányhivatal feladatait mindenkor a hatályos jogszabályok, valamint a belső szabályzatok alapján alapos gondossággal látja el – tudatta a kormányhivatal

Az alaptalan és körültekintést nélkülöző vádaskodás mellett az Együtt gyulai választókerületi elnöke felhívásában tévesen hivatkozik a Belügyminisztérium által kiadott Szervezeti és Működési Szabályzatra is, mivel a Belügyminisztérium a kormányhivatalok részére hatáskör hiányában, ilyen szabályzatot nem adhat és nem ad ki. Az ügyet ezen sajtóközlemény kiadásával véglegesen lezártnak tekintjük" – zárul a közlemény.

 

Megosztás:

Címke: , ,