Az anyaországhoz kapcsolódó tradíciókat elevenítették fel

2023. június 9. 11:14 | Such Tamás

A Magyarországi Románok Országos Önkormányzata 30. alkalommal rendezte meg péntek délelőtt a Perinita-Körök Fesztiválját. A gyulai Líceum téri Román Kulturális Központban jó néhány hagyományőrző táncegyüttes mutatkozott be.

A Perinita fesztivál azoknak a fiatal román hagyományőrzőknek a találkozója, akik magyarországi iskolában tanulják a román nyelvet.

 

Kozma György – Fotó: behir.hu/Such Tamás

 

Kozma Györgynek, a Magyarországi Románok Országos Önkormányzatának elnökének a köszöntőjét követően egészen délig megannyi vendég és hazai produkció mutatkozott be.

A táncegyüttesek többek között bemutatták a magyarországi román közösség életét, népviseleti szokásait; táncukkal pedig az anyaországhoz kapcsolódó tradíciókat elevenítették fel.

 

Galéria

 

További programok »

Gyula

Megemlékeztek a málenkij robot áldozatairól Gyulán

1945. január 10-én több mint 550 gyulai, Békés vármegyéből pedig összesen több mint 3400 embert hurcoltak el a Szovjetunióba málenkij robotra. Az áldozatok tiszteletére Gyulán tartottak megemlékezést, vasárnap reggel.
2026. január 11. 11:41
FEL