Az álmok megálmodói - Élőkép Társulat

2016. január 17. 19:53 | behir.hu

Bemutatkozhatott a budapesti Élőkép Társulat a Csabagyöngye Kulturális Központ színpadán. A Lepkévé válás című előadás a vizuális színház létrehozására tesz kísérletet, miközben arra a kérdésre keresi a választ, hogy honnan ered az ember.

Bérczi Zsófia, a színház alapítója 2006-ban álmodta színpadra a különleges hangulatú darabot. Az egész estés előadáson Patrice van Eersel „Az ötödik álom” című könyvéből ismert mesék fonódnak össze egy kerek történetté, melynek fő szála mindvégig az átalakulás, a változás marad. Hiszen „a bábállapot, a bénultság a szárnyak feltétele”.

A társulat vezetője elmondta, hogy míg a klasszikus értelemben vett színházban a képek, a díszletek és a jelmezek csak a történetet támasztják alá, addig a vizuális színház esetében a látványé a főszerep. Ehhez társul később a történet, és válik teljessé a mese.

Az itt bemutatott darabban a vizuális élményt a színpadra vetített képek, és a narráció tovább fokozzák, amitől az egész színpad életre kel, szinte lélegzik.

Az előadáson az elasztikus anyagba burkolt színészek arca végig rejtve marad. Így az előadók élő szobrokként bújhatnak más-más lények bőrébe, miközben hol szomorú, hol kíváncsi, vagy éppen vidám szereplőkként éppen olyan sokszínűekké válnak, mint mi emberek vagyunk.

A Élőkép társulat legközelebb Teheránban, a Nemzetközi Színházi Fesztiválon adja elő különleges álmokból szőtt darabját.

Vágvölgyi Nóra

 

FEL