Az alapoktól építik újjá az orosházi öblösüveggyárat

2018. március 1. 17:06 | Zsíros András

Új kemence épül az orosházi öblösüveggyárban, ahol február 11-én leállt a termelés, és a szakemberek lebontották a több mint egy évtizede használt építményt. Az új kemence a legmodernebb technológiát alkalmazza, csökkentve az energiafelhasználást és a károsanyag-kibocsátást. A felújítást külső vállalkozások bevonásával, több mint 150 fő segítségével végzik.

Több mint egy egyszerű karbantartás, az alapoktól kezdve gyakorlatilag szinte újjáépítik az üzemet. Az orosházi gyár 1963-ban épült, a nemzetközi cég, az OI tulajdonába 25 éve került a létesítmény. Nagyjából 15 évenként újjá kell építeni az üveg előállításához szükséges kemencéket, ez pedig még egy ilyen nagy múltú cég életében is ritka pillanat. Fekete Péter gyárigazgató elmondta, a tapasztaltabb munkavállalóik közül is csak néhányan láttak ekkora volumenű beruházást.

A vállalkozás Magyarország egyetlen öblösüveggyáraként évente 110 ezer tonnányi terméket állít elő. Partnereik között hazai és nemzetközi megrendelők egyaránt megtalálhatók, 50 százalékban exportra termelnek. Őket már időben értesítették, csakúgy mint a konzervipari szövetséget és az agrárkamarát, hogy a felújítás ideje alatt, több mint 80 napon keresztül nem tudnak majd friss csomagolóanyagot előállítani.

Mivel az ügyfelek minőség iránti elvárása évről évre növekszik, ennek teljesítésére sokat kell befektetnünk. A most zajló 20 millió eurós beruházás része ezen kívül az is, hogy környezetkímélőbb eljárást építünk ki – nyilatkozta Renato Freschi, a cég vezetője.

Ennek jegyében az új kemencével az eddigi 40-ről 60 százalékra emelik majd fel a nyersanyagban az újrahasznosított üveg arányát. A gyár 230 dolgozója a több hónapig tartó üzemszünet alatt sem tétlenkedik: továbbképzéseken vesznek részt, hogy a szaktudás fejlesztésével is hozzájáruljanak a termelés színvonalának növekedéséhez.

 

 

További programok »

Itthon

Helytállás a hidegben – teszik a dolgukat a védekezésben részt vevő szervezetek

Az összehangolt, terv- és szakszerű védekezésnek, a védekezésben résztvevő valamennyi hivatásos szerv és civil szervezet áldozatos munkájának, illetve a Békés vármegyei lakosság fegyelmezettségének, egymásra figyelésének köszönhetően eddig eredményesen vettük fel a küzdelmet a téli rendkívüli időjárás kihívásaival szemben – hangzott el a Békés Vármegyei Területi Védelmi Bizottság részleges koordinációs értekezletén, vasárnap.
2026. január 11. 15:17
FEL