Autósokkal próbálta elhitetni egy csabai férfi, hogy elütötték

2021. július 8. 16:07 | behir.hu

Kerékpárokat lopott és autósoktól követelt pénzt egy férfi Békéscsabán arra hivatkozva, hogy a sofőrök elütötték őt.

Lopással és csalás kísérletével gyanúsít a Békéscsabai Rendőrkapitányság egy 31 éves békéscsabai férfit. A nyomozás adatai szerint a férfi 2020 októberében Békéscsabán három helyről lopott kerékpárt. Lakótelepi házak lépcsőházai előtt lévő tárolókból vitt el egy-egy lezárt biciklit. Emellett szintén Békéscsabán öt alkalommal autósoktól akart pénzt szerezni úgy, hogy balesetet színlelt. Személygépkocsik elé vagy mögé ment, majd úgy tett, mintha az autók elütötték volna őt. Eljátszotta, hogy elesett, illetve volt, amikor egy tolató autó hátsó szélvédőjére tette a kezét, úgy állította meg a kocsit. A személygépkocsi-vezetők minden esetben azonnal megálltak, mentőt és rendőrt akartak hívni, de a férfi azt mondta, hogy ha adnak neki pénzt, erre nincs szükség. Volt, akitől ötezer, mástól tízezer forintot kért, egy autóstól pedig huszonötezer forintot követelt. Miután nem kapta meg a kért összeget, szidalmazta az autósokat.

A Békéscsabai Rendőrkapitányság a férfi ellen indított nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az ügy iratait július 8-án továbbította az ügyészségre. Az eljárás során a rendőrök a három kerékpárból kettőt megtaláltak, lefoglaltak és visszaadtak a tulajdonosoknak.

További programok »

Kék hírek

Ittasan bántalmazta és rabolta ki kerekesszékes ismerősét az endrődi férfi

A bűncselekmény elhárítására fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntette és kifosztás bűntette miatt emelt vádat a Szarvasi Járási Ügyészség egy 51 éves büntetett előéletű gyomaendrődi férfival szemben, aki egy mozgáskorlátozott kerekesszékes férfit rabolt ki.
2024. március 28. 09:20
FEL