Augusztus 20.: Izgalmas programok a megyében

2017. augusztus 19. 09:08 | Szabó Rita

A megyében nem csak a nagyobb települések, de a kisebbek is változatos programmal készülnek augusztus 20-ára.

Augusztus 20-a alkalmával változatos és színes programmal készülnek Békés megye települései. A megye két legnagyobb városában, Gyulán és Békéscsabán egész napos programkínálattal várják az érdeklődőket.

Míg Békéscsabán augusztus 20-a a Zenittel esik egybe, addig Gyulán a Minden Magyarok Nemzetközi Néptáncfesztiválját rendezik ezen a hétvégén. A hagyományokhoz híven ezúttal is tűzijátékkal zárják a települések az államalapítás ünnepét.

Augusztus 17-én kezdődött a 31. ZENIT, azaz a Zenei Ifjúsági Találkozó és Nemzetközi Fúvószenekari Verseny Békéscsaba főterén. Négy nap alatt több mint 20 produkciót láthatnak az érdeklődők esténként hat órától a Szent István téren.

 

 

Augusztus 19-én az ünnepre hangolódás jegyében Békéscsabán a Lencsési Közösségi Házban 16 órától kezdődnek meg a programok, ahol mazsorett fúvószene és Freddie koncerttel is készülnek a szervezők. Az este természetesen ott is tűzijátékkal zárul.

 

 

Az államalapítás ünnepén Békéscsabán már a kora délelőtti óráktól várják az érdeklődőket változatos és színes programokkal. Két színpaddal és két koncerttel készülnek erre az alkalomra. 19 órától a Margaret Island, míg 21 órától Charlie és zenekara szórakoztatja majd a kilátogatókat.

 

 

Gyulán az államalapítás ünnepe egybeesik a Minden Magyarok Nemzetközi Néptáncfesztiváljával. A fesztivált huszonharmadik alkalommal rendezik meg a fürdővárosban. Ebben az évben tizennégy táncegyüttes, hat zenekar, illetve öt ország képviselteti magát a rendezvényen.A régióban egyedülálló fesztivál a magyar népzene és néptánc szép hagyományait őrizve mutatja be a hazai és határon túli magyar táncegyüttesek legjobbjait, külföldi vendégegyüttesek szereplésével kiegészítve. A három nap alatt a koncertek, táncházak, játszóházak és néptáncbemutatók közt minden korosztály megtalálhatja az érdeklődésének megfelelőt.

Szarvas városa is több napos programsorozattal készül augusztus 20-ára. Lesz Vízi Színház, koncert és tűzijáték is, ahogy az ilyenkor illő.

 

 

Európai Kenyérünnep és Szent István Nap Orosházán, Gyopárosfürdőn. Orosházán a tervezett augusztus 20-ai programok módosultak a vihar előrejelzések miatt.  Napközben a Gyopárosfürdőn felállított rendezvénysátor fedett részében elhelyezett színpadon lépnek majd fel az előadók, míg a két élő koncertet és a tűzijátékot elhalasztották, azokat szeptember 6-án a főterén pótolják majd.

 

 

Augusztus 19-től Mágori Fesztivált rendeznek Vésztőn. "Itt élned, halnod kell" címmel előadást láthatnak az érdeklődők, amely egy zenés történelmi utazás a honfoglalástól a rendszerváltozásig. Augusztus 20-án pedig a Sárréti birkapörköltet és hagyományos ételeket is főzhetnek a gasztronómia szerelemesei.

 

 

A korábbi évektől eltérően ezúttal csak két településen kell forgalomkorlátozásra számítani a tűzijáték miatt. Békéscsaba mellett Szarvason zárják le augusztus 20-án, 21 órától 22 óráig a 44-es számú főúton a közúti hidat.

 

 

Az augusztus 20-ai ünnepségeket a hagyományokhoz híven ezúttal is tűzijátékkal zárják településeken. A megyeszékhelyen az eddigiekhez képest több újítás is lesz. Míg tavaly 7 perces volt a tűzijáték, addig idén 10 perces lesz, melyet a 7.tv élőben közvetít majd.

 

 

 

További programok »

Kultúra

Százszorszép Ovi Galéria újabb szépségekkel

A békéscsabai Százszorszép Művészeti Bázisóvodában olyan gyermekléptékű Ovi Galériát alakítottak ki, ahol megismerkedhetnek az óvodások a helyi alkotóművészek munkáival, és a művészi vénával megáldott óvodapedagógusokéval is. A napokban Tóth Ágnes óvodapedagógus nemezmunkáiból állítottak össze tárlatot.
2024. március 28. 17:07
FEL