A termény betakarítása – Diplomaosztó a Gál Ferenc Egyetem békéscsabai karán

2024. június 21. 16:37 | D. Nagy Bence

A 2023/2024. tanévben több, mint 60 hallgató végzett az egyetem gazdálkodási és menedzsment alapszakán és felsőoktatási szakképzésén, a pénzügy és számvitel alapszakon és felsőoktatási szakképzésen, valamint műszaki menedzser alapszakon.

A pénteki ünnepséget prof. dr. Dux László, a Gál Ferenc Egyetem rektora nyitotta meg.

– Egy egyetem életében az egyik legnagyobb ünnep a "termény betakarítása", vagyis amikor a végzős hallgatók átveszik diplomájukat. A gazdasági kar különleges misszója a többi karhoz képest is, hogy nemcsak embertársaink segítését, ápolását, gondozását vállaljuk, hanem igyekszünk hozzájárulni a régió, az egyházmegye, ezen belül is Békés vármegye gazdasági fejlődéséhez, gyarapodásához – fogalmazott a rektor.

Az eseményen köszöntőt mondott Herczeg Tamás, a térség országgyűlési képviselője is.

– Sokak szerint a diploma pusztán egy papír, azt azonban az itt végzett hallgatók és oktatóik is jól tudják, hogy valójában sokkal több annál. Egy út egyik fontos állomása ez, ezen az úton pedig a diplomaátvétel előtt állók is sok tapasztalatot, tudást és bölcsességet halmoztak fel és halmoznak fel minden bizonnyal a jövőben is – emelte ki az országgyűlési képviselő.

Fotó: Máthé Csongor/behir.hu

 

A leendő alumnusokat dr. Bódi Beáta, a Békés Vármegyei Kormányhivatal igazgatója is köszöntötte.

– Békéscsabán a gazdasági szakemberek széles körben elismert, magas színvonalú képzése több évtizedes múltra tekint vissza. Közös célunk a vármegyében, hogy az itt végzett, diplomás szakembereket helyben tartsuk, hiszen mindannyiunk érdeke az, hogy ezt a tudástőkét itthon kamatoztassák. Az egyetem és a kormányhivatal között ebből a célból is köttetett meg 2017-ben az az együttműködési megállapodás, amely révén az elmúlt hét évből számos közös sikerről számolhatunk be örömmel – idézte fel a hivatal igazgatója.

Az előző tanévről dr. Árpási Zoltán, a Gazdasági Kar dékánja adott összefoglalást.

– Neves vendégek látogattak el hozzánk, számos tudományos és ismeretterjesztő szakmai programnak adtunk otthont, a kormányhivatallal közösen pedig tudomány napi konferenciát is szerveztünk. Folytattuk utunkat a nemzetközi színtéren is: az Erasmus-program révén hallgatóink kétszer egy héten át Temesváron és Litvániában jártak, egyetemünket képviselve. Az idén első alkalommal hallgatóink egy csoportja részt vett a Hungarian Startup programban. Az egyetem vezetésének köszönhetően elkezdődhetett a kar épületeinek felújítása, első ütemben tantermek és kollégiumi apartmanok szépültek meg. Ismét egy olyan tanévet zárthattunk, amelynek a végén van mire büszkének lenni – összegzett a kar dékánja.

A friss diplomásokat Szarvas Péter polgármester is köszöntötte.

– Gratulálok azoknak a fiatal szakembereknek, akik ma átvehetik diplomájukat. Reméljük, hogy tudásukkal Békés vármegyét, és talán éppen Békéscsabát szolgálják majd az elkövetkezőkben, hiszen szükség van az itt megszerzett tudásukra – fogalmazott a városvezető.

Fotó: Máthé Csongor/behir.hu

 

Durkó Brúnó a Gazdasági Kar pénzügy és számvitel szakán végzett.

– Fontos tudni, hogy a Gál Ferenc Egyetem a náluk végzett hallgatók kezét a diplomaszerzés után sem engedi el, velem is így történt. Már az egyetemi időszak alatt, a gyakorlati helyemet is a Morgan Stanley-nél (multinacionális befektetési bank és pénzügyi szolgáltató - a szerk.) töltöttem, jelenleg is ott dolgozom. Ebben az egyetem nagy segítségemre volt, hiszen a tanrendemet sikerült úgy kialakítani, hogy nappali képzés mellett is teljesíteni tudtam a budapesti gyarkolati órákat – mondta el kérdésünkre a fiatal szakember. Kiemelte: a békéscsabai kar egyik nagy erőssége az, hogy hallgatóit széleskörű gazdasági tudással ruházza, melyet nemcsak a makrogazdaság esetében, de a civil szférában, a "háztartási pénzügyek" kapcsán is hasznosíthatnak. 

A tanévzáró és diplomaátadó ünnepségen címzetes egyetemi docens kinevezést vett át Szelekovszky László. A kar oktatója, dr. Gurzó Imre professor emeritus címet vehetett át.

Többen egyetemi kitüntetésben részesültek: Gál Ferenc Egyetem Oktatói Emlékérmet vehetett át Csefkó MonikaSztanoj Dorottya gazdálkodási és menedzsment alapszakon végzett hallgató Gál Ferenc Egyetemért Hallgatói Emlékérmet kapott. Gál Ferenc Egyetem Kiváló Sportolója kitüntetésben részesült Molcsányi Rita, pénzügy és számvitel alapszakon végzett hallgató.

A Magyar Nemzeti Bank Kiválósági Ösztöndíját az ünnepségen Janecskó Sára, Csik Krisztina és Károlyi Gabriella vehette át.

További programok »

Itthon

Illegális tevékenységek is szerepet játszhattak a madárinfluenza terjedésében

A zártan tartás elmulasztását, illegális tartást és baromfi, illetve baromfitermékek illegális árusítását is tapasztalta az állategészségügyi hatóság az ősz óta tartó madárinfluenza járvány során. A betegség gyors terjedésében ezek az illegális tevékenységek is jelentős szerepet játszhattak. Derül ki a Nébih sajtóközleményéből.
2024. december 21. 18:48
FEL