Atlétika: A békéscsabai Karsai Gábor nyert a mezei liga 2. fordulóján

2021. november 8. 15:35 | Kovács Dávid

A 17 éves versenyző a férfiak 7000 méteres futamában az október 23-án, Békéscsabán első két helyen záró Szemerei Leventét és Vörös Márkot is maga mögé utasította.

A Mezei Futó Magyar Liga nyitó fordulóját két héttel ezelőtt, nemzeti ünnepünkön bonyolították le a pósteleki parkerdőben, a következő állomásnak pedig a Veszprém megyei Nemesvámos adott otthont.

Itt a későbbi győztes Karsai Gábor három körrel a befejezés előtt felőrölte Vörös Márkot, aki feladta a versenyt. A vezető Szemerei Levente és a csabai futó között folyamatosan csökkent a távolság, majd előbbi is feladta az utolsó körben a versenyt a hihetetlenül nehéz pályán, amelyet a rendezők árkokkal, szalmabálákkal és más különböző akadályokkal nehezítettek. 

A 17 éves fiatal tehetség bő fél percet adott Pápai Mártonnak (MATE-GEAC), és szűk egy percet Lomb Ádámnak (PVSK), így az U20-as kategóriát is megnyerte.

A 2005-06-os korosztályban a fiúknak 5000 métert kellett teljesítenie. Tóth Sándor versenyzője Zahorán Milán és Szabó Benjámin (TSC-Geotech) csatája után előbbi végül ezüstérmesként ért célba.

 

További programok »

Sport

Az utolsó másodpercekben csúszott ki a továbbjutás a Békéscsaba kezéből

A TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE 24–24-es döntetlent játszott hazai pályán az Alba Fehérvár KC ellen a női kézilabda Magyar Kupa 4. fordulójában, ez pedig a versenykiírás szerint a vendégeknek kedvezett. A Fejér vármegyeiek pár másodperccel a vége előtt, Szabó Kitti sikeres büntetőjével harcolták ki a továbbjutást.
2024. december 21. 21:00
FEL