Átadták a Gyulai Várszínház 52. évadának művészeti díjait

Budapesten a Nemzeti Színház Kaszás Attila termében november 22-én este adták át a Gyulai Várszínház 52. évadának művészeti díjait.

Budapesten a Nemzeti Színház Kaszás Attila termében november 22-én este adták át a Gyulai Várszínház 52. évadának művészeti díjait.

Gyula Város Önkormányzata és a Gyulai Várszínház a Sík Ferenc-nívódíjat Nemes Levente színművésznek ítélte oda a Vízkereszt, vagy amire vágytok című darabban és a korábbi sepsiszentgyörgyi vendégjátékokban nyújtott kiemelkedő művészi teljesítményéért. A díjat Bagyinszki Zoltán vezető főtanácsos és Gedeon József a Gyulai Várszínház igazgatója adta át, Nemes Levente elfoglaltsága miatt, a művész feleségének.

A Gyula Város Önkormányzata által alapított Havasi István-díjat Kovács Vanda színművésznek ítélték oda Szathmári Sándor: Kazohinia című darabjában nyújtott magas szintű szerepformálásáért. A díjat Bagyinszki Zoltán vezető főtanácsos adta át.

A Gyulai Várszínház által alapított Őze Lajos-díjat a Kaposvári Egyetem harmadéves színész osztálya kapta a Weöres Sándor: Psyché című darabjában nyújtott kiemelkedő előadó-művészeti teljesítményért. A díjat Gedeon József a Gyulai Várszínház igazgatója adta át.

 

Megosztás:

Címke: ,