Átadták a csabai atlétikai klub és a súlyemelőterem felújított öltözőit

2024. május 9. 13:36 | Fajó Attila

Az eseményen Szarvas Péter polgármester elmondta, közel 30 éve nem volt ilyen átfogó fejlesztés a város sportinfrastruktúrájában.

A közgyűlés tavaly szeptemberi döntésének értelmében februárban kezdődött meg a kivitelezés. Mintegy 125 millió forintból elsőként az atlétákat és súlyemelőket kiszolgáló öltözők készültek el. Csütörtökön délelőtt a jelképes kulcsátadásra került sor, melyek az érintett sportszervezetek képviselőinek kezébe kerültek. Bökfi János a súlyemelők vezetője kiemelte: jó újra méltó körülmények között dolgozni.

– A kivitelezés ideje alatt a teremben öltöztünk át, kicsit olyan volt, mint amikor én kezdtem a pályafutásom. De most már egészében birtokba vettük a létesítményt, így sokkal kényelmesebb. A nyílászárók cseréje és a a korszerű belső berendezések, remélem, mind a sportolóink javát szolgálják majd – mondta el a Békéscsabai Súlyemelő és Szabadidősport Egyesület elnöke. 

Az atlétikai klub háza táján is fejlődött az öltöző, sőt a lelátó és futófolyosó is megújult a beruházás részeként. Itt a Kopp Békéscsabai Atlétikai Club képviseletében Tóth Sándor és Czeglédi Katalin vehették át a kulcsokat Szarvas Péter polgármestertől.

– Hiánypótló beruházásról van szó. Bízom benne, hogy jelen fejlesztések az utánpótlásbiztosításhoz is hozzájárulnak majd az elkövetkezendőkben – nyilatkozta fogalmazott a városvezető. 

A polgármester továbbá elmondta, hogy a jaminai városrész sportlétesítményében és a MÁV pályánál is folyamatban vannak még különböző fejlesztések. Emellett a fényesi városrész szabadidős sportparkja, de öt darab műfűves, világítással felszerelt kispályás futball pálya már elkészült. 

Galéria

További programok »

Sport

Az utolsó másodpercekben csúszott ki a továbbjutás a Békéscsaba kezéből

A TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE 24–24-es döntetlent játszott hazai pályán az Alba Fehérvár KC ellen a női kézilabda Magyar Kupa 4. fordulójában, ez pedig a versenykiírás szerint a vendégeknek kedvezett. A Fejér vármegyeiek pár másodperccel a vége előtt, Szabó Kitti sikeres büntetőjével harcolták ki a továbbjutást.
2024. december 21. 21:00
FEL