Árvízhelyzet – Van oka aggodalomra Békés vármegyének?

2024. szeptember 19. 16:44 | Kintner Nikolett

A rendkívül változatos időjárás miatt a fennálló árvízhelyzet szélsőségesen eltérő módon van jelen az ország különböző területein, elsősorban a Dunántúlon

Az ország keleti és nyugati felén élők teljesen eltérő időjárást tapasztalhattak az elmúlt napokban. A Duna, főleg Nyugat-Dunántúl területeinek vízgyűjtőjén, rendkívül nagy mennyiségű csapadék hullott, ezért, ellentétben Körösök vízgyűjtő területével, a nyugati országrészben komoly árvízvédekezés folyik, ahova a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóságtól összesen 156 fő ment el védekezni.

– Ez azt jelenti, hogy nálunk nincsen sem ár- sem belvízvédekezés és nem is lesz, az elkövetkezendő napokban. Egy hét időjárását figyelembe véve, nem mondanak sem a hazai, sem a hegyvidéki, romániai vízgyűjtő területekre csapadékot, úgyhogy várhatóan ez az állapot így is marad – fogalmazott Lúczi Gergely, a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság megbízott igazgatója.

Az árvíz elleni védekezések során az Országos Műszaki Irányító Törzs szervezi az országon belüli feladatokat, átcsoportosításokat. A védekező vízügyi igazgatóságok, jelen esetben leginkább a szombathelyi, győri, budapesti az OMIT-on keresztül igényli meg a szükséges eszközöket, felszereléseket és létszámot. Utóbbi lehet műszaki irányító, illetve fizikai munkaerő, a szervezet pedig országosan átcsoportosítja ezeket azokra a területekre, ahol a leginkább szükség van rájuk.

A KÖVIZIG-től több ütemben mentek el szakemberek, hogy két állami és kilenc önkormányzati védekezésnél teljesítenek szolgálatot összesen tizenegy településen.

További programok »

Itthon

Illegális tevékenységek is szerepet játszhattak a madárinfluenza terjedésében

A zártan tartás elmulasztását, illegális tartást és baromfi, illetve baromfitermékek illegális árusítását is tapasztalta az állategészségügyi hatóság az ősz óta tartó madárinfluenza járvány során. A betegség gyors terjedésében ezek az illegális tevékenységek is jelentős szerepet játszhattak. Derül ki a Nébih sajtóközleményéből.
2024. december 21. 18:48
FEL