Artistanövendékek, fókák és arcfestés a Cirkuszi Világnapon

2018. április 22. 14:11 | behir.hu

A Fővárosi Nagycirkusz április 21-én tartotta az idei Cirkuszi Világnapot, amit minden április harmadik szombatján ünnepelnek. Ez az esemény a Cirkuszművészeti Világszövetség (Fédération Mondiale du Cirque) kezdeményezésére jött létre 2007-ben, eredetileg Európai Cirkuszvilágnapként. Azonban hamarosan olyan népszerűnek bizonyult az egész világon, hogy 2010-ben elkeresztelték Cirkuszi Világnapra, aminek üzenete, hogy a cirkusz műfaja nem ismer határokat, hovatartozástól függetlenül összeköt mindenkit a világon. Ennek megfelelően a világ számos pontjáról köszöntötték egymást a különböző cirkuszok és cirkuszművészeti egyesületek videóban. A Fővárosi Nagycirkusz sem maradt ki ebből az eseményből. E jeles napot ünnepelve a Fővárosi Nagycirkusz Atlantic Flight - Nagy Cirkuszi Utazás című vízi cirkuszi előadásai közötti szünetekben változatos programokkal várta a cirkuszművészet rajongóit.

2018-ban a modern kori cirkuszművészet 250. évfordulóját világszerte ünneplik, de elsőként a nemzetközi ünnepségsorozat Magyarországon vette kezdetét, a nagy sikerű XII. Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztiválon január 8. és 14. között. A cirkuszművészet már régen túllépte a puszta szórakoztatás határait: önálló, magas színvonalú művészeti ággá nőtte ki magát, amely egyenértékű az operával, a színház-és táncművészettel. A cirkuszművészet fennállása óta folyamatos kölcsönhatásban van a társművészetekkel, valamint hatást gyakorol az irodalomra és a képzőművészetekre is. Amellett, hogy szórakoztat, fontos társadalmi üzeneteket közvetít: összetartást, erőt, kitartást, egyenlőséget, alázatot, szorgalmat, felelősségtudatot. Magyarország élen jár a cirkusznemzetek között, magas szintű cirkuszi tradíciókkal bírunk, amelyek megőrzése és továbbfejlesztése közös ügyünk, hiszen a cirkuszművészet kiváló közvetítője a magyar kultúrának.

 

(Fotó: Fővárosi Nagycirkusz)

 

2018 a családok éve, a Fővárosi Nagycirkusz előadásai és programjai kitűnő kikapcsolódást nyújtanak az egész családnak az egészen kicsiktől kezdve az idős nagyszülőkig. Április 21-én három teltházas előadást tartottak a Fővárosi Nagycirkuszban, a köztük lévő szünetekben pedig változatos programokkal szórakoztatták a nagyérdeműt. Délelőtt tíz órától a Baross Imre Artistaképző Szakközépiskola bohóc szakosztálya gondoskodott a felhőtlen jókedvről, miközben az iskola tehetséges ifjú artistanövendékei zsonglőr, kézegyensúlyozó, golyó és drótegyensúlyozó bemutatókat tartottak - írja a Fővárosi Nagycirkusz beszámolója. A közönség soraiból az artisták segítségével néhány eszközt is kipróbálhattak a jelenlévők, akik közül a legfiatalabb korosztály bizonyult a legérdeklődőbbnek. Amilyen ügyességgel és kedvvel vették kézbe a rekviziteket, nem lepne meg, ha közülük többeket is viszontlátnánk tíz év múlva a manézsban.

 

(Fotó: Fővárosi Nagycirkusz)

 

A cirkusz előtti téren az Atlantic Flight -Nagy Cirkuszi Utazás című vízi cirkuszi műsor állat sztárjaival is közelebbről megismerkedhettek a cirkuszművészet szerelmesei: Laura Urunova bájos kutyusaival és papagájaival, valamint Steven és Angela Pedersen kollégáival, a hím oroszlánfóka testvérpárral, a tizennyolc éves Scoobyval és Teddyvel, akik tökéletesen szemléltették az ember és állat közötti harmonikus, jutalmazáson és szereteten alapuló kapcsolatot.

A játékos kedvűek próbára tehették szerencséjüket a szerencsekerék megforgatásával, mellyel hasznos ajándékokat nyerhettek, akik pedig a lufihajtogatás trükkjeire voltak kíváncsiak, elleshették Zozo mamától, az idős artistaművésztől, aki állandó fellépője a Fővárosi Nagycirkusz Lúdas Matyi a cirkuszban című nagy sikerű, összművészeti darabjának.

 

További programok »

Itthon

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját a békéscsabai Szent-Györgyi Albert Technikumban, pénteken. Az intézmény a Büntetés-végrehajtási Szervezet együttműködésével azért hozta létre a gyakorlati oktatásra is alkalmas helyiséget, hogy a rendészet és közszolgálat ágazat diákjai a valós körülmények között ismerjék meg a büntetés-végrehajtási környezetet.
2024. április 19. 17:21
FEL