Aranyos idényzárás

2016. június 7. 09:05 | Fekete Kata

A tavaszi idényt hagyományosan "előválogató" versenyekkel zárják a kadétok és a juniorok. Ezek eredménye már a következő, 2016-17-es évad utánpótlás ranglistáiba számít, így a 2017-es utánpótlás világversenyekre válogat - tájékoztatott Galli Zsolt, az Alföld Vívó Akadémia vezetedzője.

A kadét verseny Olimpiai Reménységek Versenye volt, ennek megfelelően külföldiek is pástra léptek. Az AVA versenyzői jól kezdtek, mindannyian felkerültek az egyenes kieséses táblára. A nyolcas döntőbe csak Petri Renáta jutott, sajnos éppen Kazár Dóra legyőzésével. Rendkívül izgalmas mérkőzésen, három találatról fordítva legyőzte a BVSC-s Szondit, majd könnyedén a debreceni Vértesit. Az aranyasszóra a vasasos Kardossal került szembe. Jól alakult a mérkőzés, Reni fokozatosan elhúzott, három, négy találattal vezetett. A fővárosi lány mindent egy lapra feltéve támadott, s 13-13-nál utolérte VB bronzérmesünket. A "hirtelen halálban" aztán Reni koncentrált jobban, feltéve ezzel a koronát egész éves teljesítményére.

A junior versenyen ezúttal Dékány Kinga és Csiaki Dorottya szerepelt a legjobban, mindketten döntőbe jutottak. Dorka a nyolcadik helyen végzett, Kinga legnagyobb korosztályos ellenfelével, az MTK-s Muharival került szembe. Sokáig fej-fej mellett haladtak, de a végét Kinga bírta jobban, ismét legyőzte riválisát. A szolnokiak EB ezüstérmese, Ladányi sokáig vezetett, de Kinga kiegyenlített, majd az ,,aranytust" is ő szúrta. Ezen a napon is döntőt vívott egy lányunk. Szabó Viktória ezen a napon verhetetlen volt, a fáradt Kinga csak megnehezíteni tudta a dolgát. Serdülőként ezüst lett a juniorok között. Dicséretes teljesítmény.

Az előválogatók végeztével érdemes ránézni a ranglistákra. A kadétoknál Petri Renáta az első helyről folytathatja ősszel, Dékány Kinga negyedik, Kazár Dóra ötödik, Csiaki Dorottya tizenkettedik. A juniorok között Kazár Dóra ötödik, Csiaki Dorottya hatodik, Dékány Kinga nyolcadik, Petri Renáta a tizedik. Lányaink tehát igen jó pozícióból várhatják az őszi versenyeket.

Eredmények:

ORV kadét női párbajtőr (70 vívó):

1. Petri Renáta

11. Dékány Kinga

11. Kazár Dóra

27. Csiaki Dorottya

ORV kadét férfi párbajtőr (98 vívó):

61. Saeed Abu Jubere Arkan

Junior női párbajtőr (61 vívó):

2. Dékány Kinga

8. Csiaki Dorottya

9. Petri Renáta

21. Kazár Dóra

22. Balog Alexandra

29. Keszthelyi Zorka

Junior férfi párbajtőr (85 vívó):

55. Mecskó Máté

69. Saeed Abu Jubere Arkan

FEL