A Mommy Blue történetének középpontjában Krisztina (Für Anikó) áll, akinek a látása menthetetlenül romlik. A boldogsága azonban talán még megmenthető lenne, ehhez azonban szüksége van a fiára, Mátéra (Vilmányi Benett). Csakhogy a fiatalembernek is megvan a maga élete: gyermeke született, felesége pedig külföldre költözne. Az egyik oldalon az édesanya egyre erősebben kapaszkodik a fiába, a másikon egy fiatal család próbálna saját életet kezdeni. Két szeretet, két jogos igény, egyre szűkülő mozgástér. Nem éppen egy vasárnapi családi teadélután.
A film egyik legérdekesebb kérdése az volt, miként lehet egy látását elveszítő ember világát úgy megmutatni, hogy az ne váljon túlságosan direkt filmes eszközzé. Csepeli Eszter operatőr elmondta, minderről sokat beszélgettek Bettivel (Mayer Bernadette rendező), végül arra a következtetésre jutottak, hogy ez a film alapvetően egy betegség mezsgyéjén, az emberi a kapcsolatokról és a szeretetről szól. Sokkal inkább arról, hogyan miképp változik meg egy kapcsolat, és milyen érzelmi következményekkel jár a látás elvesztése.

Csepeli Eszter és Mayer Bernadette – Fotó: Such Tamás / behir.hu
Mayer Bernadette számára a Mommy Blue különösen személyes történet.
– Tizenhat éves voltan, amikor édesanyám elveszítette a látását, így a film alapját egy nagyon is valós családi tapasztalat adta – mesélte. – Ezáltal egyszerre volt bennem jelen a vágy, hogy éljem a saját életem, és az a természetes, az önzetlennek tűnő kötelességérzet, hogy segítsek az anyukámon. Ez a két érzés pedig időnként igencsak nehezen fért meg egymás mellett.
A történet az évek során sokat változott. Eredetileg egy kamasz fiú állt volna a középpontban, ám közben Mayer Bernadett édesanya lett, így párhuzamosan a film főszereplője pedig egy felnőtt férfi történetévé alakult. A gyermek érkezése újabb fontos motívumot adott az alkotásnak: Máté már nem egyszerűen fiú, hanem férj és apa is. Vagyis nemcsak az édesanyjához fűződő kapcsolata, hanem a saját családja iránti felelőssége is meghatározza a döntéseit.
A film készítői nem akartak egyszerű válaszokat adni. Nincs könnyű megoldás, nincs egyértelműen hibás vagy hibátlan szereplő. Csak emberek vannak, akik szeretik egymást, és közben próbálnak nem elveszni a saját életükben. Ez talán a Mommy Blue egyik legnagyobb erénye.

Garajszki Margit – Fotó: Such Tamás / behir.hu
A szlovák filmművészet egy délutánra Békéscsabára költözött
A délután azonban nem kizárólag a magyar filmművészet jegyében telt. A Center Mozi programjában egy szlovák filmes rendezvény is helyet kapott, amely a szlovák filmművészet 2025/26-os eredményeit és fejlődési irányait mutatta be.
A program megvalósításában fontos szerepet vállalt a budapesti Vertigo Szlovák Színház, amelynek igazgatója, Garajszki Margit arról beszélt, hogy idén harminckét éve szervezik meg a Szlovák Film Szemináriumot és Film Szemlét. Az idei alkalom különlegessége az volt, hogy a budapesti helyszín, a Cirko-Gejzír mellett Békéscsabára is elhozták a programot.
A kínálatban animációs, dokumentum- és játékfilmek egyaránt szerepeltek. A pozsonyi Filmművészeti Egyetem hallgatóinak munkái között ott volt a Csillagút, a Buborék, a 315 és én, a Hogyan hallgassuk a szökőkutakat? és az Akkoriban Morvaországban is. A nagyjátékfilmes kínálatot az Ivan Ostrochovský rendezte Forrás, valamint Martina Buchelová Szerelmes, nem harcos című alkotása gazdagította.
Két filmes világ, kétféle megközelítés, de közös nevező azért akadt: a történetmesélés és az emberi kapcsolatok iránti kíváncsiság. A Mommy Blue után pedig talán egy kicsit másképp nézünk majd azokra a családi telefonhívásokra is, amelyeket néha túl könnyen halogatunk.
A Center Mozi ezen a délutánon ismét bebizonyította, hogy a filmszínház nem csupán vetítővászon és pattogatott kukorica. Hanem találkozási pont, beszélgetés, gondolatébresztés – és néha egy olyan történet, amely még a stáblista után is velünk marad.