Anno 1924 - Békés vármegye és a világ 1924. március első felében

2024. március 10. 15:21 | Ugrai Gábor

Már pénzügyminiszter, de még nem csabai díszpolgár. Ki ő? Nem más, mint Bud János. Hollandiába indulnak és onnan érkeznek a vonatok magyar gyerekekkel. Nagy a hideg, de legalább nem emelkednek 100 %-kal a házbérek.

Országos hír – Békéscsaba díszpolgára is

 

Nemzetközi hír – Irány Hollandia!

 

Országos hír – Mikor lesz már tavasz?

 

Országos hír – Csak a felével

 

Gyulai hír – Tragédia

 „Ki ne ismerte volna a kedves, örökké vidám s mindenkivel szemben alázatos uradalmi cselédet? Amikor reggelenkint megjelent a tejeskocsival a városban s hordta be frissen, fiatalosan a »kuncsaftoknak« a tejet, senki sem mehetett el mellette, hogy rá ne köszöntőtte volna tiszteletteljesen az „Adjon Isten jónapot!”

Ez a mindenkitől jól ismert, községében köztiszteletben álló ember hétfőn egész váratlanul kidőlt az élők sorából, őt ki egész életén át makkegészséges volt, pár napi tüdőgyulladás ragadta el s vele Gyula és környékének egy tipikus alakja, egy derék egyéniség szállt sírba. 65 évet élt s ez időből 40 évet töltött gróf Almásy Dénes uradalmának szolgálatában előbb Gyulán, majd később a tehenészet áttelepítése után Gyulaváriban mint a grófi tehenészet vezetője és hűséges sáfárja. Hűséges szolgálatával annyira kiérdemelte feljebbvalói bizalmát, hogy nagyobb pénzküldemények, fontosabb ügyek elintézésével állandóan őt bízták meg. Becsületes, mintaszerű munkásságának elismeréséül nemrég- legfelsőbb helyről kitüntetésben is részesült, mely igazán arra érdemes, hűséges cselédet ért. Hogy mily közkedvelt és sokra becsűlt egyénisége volt falubelijeinek, s hogy mily veszteségnek tekintették halálát mutatja az az osztatlan és őszinte részvét megnyilvánulás, melyben temetése alkalmával egész Gyulavári község lakossága részesítette.”

 

Gyulai hír – Bőrszövetkezet

 

Apróhirdetés – Csak a cső kell

 

Forrás

https://library.hungaricana.hu/hu/view/Bekes_1924/?pg=65&layout=s

Kép forrása

https://ritkanlathatotortenelem.blog.hu/2021/01/29/_28184

 

További programok »

Itthon

Illegális tevékenységek is szerepet játszhattak a madárinfluenza terjedésében

A zártan tartás elmulasztását, illegális tartást és baromfi, illetve baromfitermékek illegális árusítását is tapasztalta az állategészségügyi hatóság az ősz óta tartó madárinfluenza járvány során. A betegség gyors terjedésében ezek az illegális tevékenységek is jelentős szerepet játszhattak. Derül ki a Nébih sajtóközleményéből.
2024. december 21. 18:48
FEL