Anno 1924 - Békés vármegye és a világ 1924. január végén

Meghalt Vlagyimir Iljics Uljanov, elítélték a csúnyán beszélőket, visszavonták, elveszett, házasságot kötöttek. Borbélyok kellettek a kórházba, de az árak is emelkedtek. De az is kiderült, hogy kinek van szíve a vármegyében.

Nemzetközi hír – Lenin élt, Lenin él, Lenin élni fog

Sok alaptalan híresztelés után végre csakugyan jobblétre szenderült Lenin. Jobb- létre még akkor is, ha a kárhozatra jut lelke, mert annál az életnél, amelyet ő Oroszországban teremtett, bizonyosan a pokol is kellemesebb. A legőrültebb római imperátornak nevéhez bizonyára nem tapad annyi vér, mint ennek a fanatikus orosznak a kezéhez.

A történelem zsarnokai a kiontott vér árán legalább megmentettek valamit: országuk hatalmát, családjuk uralmát, vagy legalább egy osztály jólétét, de ez a marxista iskolában felnitt anarchista semmit sem tudott sem megmenteni, sem megteremteni. Néhány eszelős fantaszta és egy csapat furfangos kalandor uralkodik és éli világát a mérhetetlen gazdagságú birodalomban, amelynek javai bőségesen elegendők ahhoz, hogy ez a csapat a maga testőrségével termelő munka nélkül is nagyszerűen élhessen. Létük alapja csupán az, hogy mégis valamivel kevesebbe kerülnek mint a cári Oroszország kitartottjai. Fordulat következik-e el Oroszország sorsában Lenin halálával, nem igen lehet tudni. Aligha. Már régóta nem Lenin szelleme éltette, nem az ő akarata irányította a szovjetköztársaságot. Csak megindítója volt egy szinte szükségszerüleg előállott katasztrófális átalakulásnak, anélkül azonban, hogy ez a szükségszerűség az ő felelőségét a legcsekélyebb mértékben is csökkentené. A cári Oroszország sem volt az az állam, amely igazságosan érző embereknek vágyakozása tárgya lehetett volna. Korlátlan hatalommal uralkodott nem a cár, — ez kisebb baj lett volna — hanem egy hatalom — és élvvágyó férni csoport, amely a legkíméletlenebb módon üldözött és torolt meg minden olyan megmozdulást, amely az ő korlátlan uralmát és kiváltságos gazdasági helyzetét veszélyeztethette. A Péter-Pál erőd tömlöcei, Szibéria ólombányái voltak a temetői az elégedetleneknek, külföldi száműzetés volt a menedéke sokszor a legjobbaknak. Ilyen alkotmányosság mellett az uralmon levők majdnem zavartalanul folytathatták lelketlen játékukat a százmilliós orosz néppel. Vagy harminc esztendővel ezelőtt egyszerűen eladták az állam katonai erejét a revansot lihegő, gazdag franciának. Most lesz a tizedik évfordulója, hogy bekövetkezett a vállalt kötelezettség teljesítésének ideje, liferálni kellett a »gőzhengert« az antant számára. Mindnyájan tudjuk, hogy milyen borzalmas könnyedséggel dobta oda az orosz hadvezetés az orosz nép millióit, miként áldozott hihetetlen tömegeket olyan érdekekért, amelyekhez az orosz népnek semmi köze sem volt. Egy békeszerető nép vérzett el vezető osztályainak züllöttsége miatt, egy olyan nép, amelynek még évszázadokig kellett volna otthon fejlődnie, amig hódításra kellett volna gondolnia. Az orosz birodalomnak ezen a politikáján nem tudtak változtatni sem saját felvilágosodott, jóakaratú fiai, sem idegen államok barátságos intelmei, vagy ellenséges cselekedetei. Ezt a borzalmas uralmat nem megtörni, de még megingatni sem lehetett. Az autokratizmusnak és a plutokráciának ezt a szörnyűséges tultengését csak egy másik borzasztó szélsőség tudta megdönteni: a Marxi elvek következetes keresztülvitelén felépült proletárdiktatúra : a bolsevizmus. Csak ez volt képes borzasztó bosszút állani az orosz nép leigázásáért, csak ez tudja talán észretériteni a jövő orosz birodalom leendő vezetőit. Lenin meghalt és halálával bizonyára meg fog kezdődni a bomladozása annak a végzetszerü hatalomnak, amelyet ő a maga elveinek megvalósítása végett akart megszervezni, de melynek mélységes tanulságaiba bizonyára a jövő nagy, fejlődésképes Oroszországnak alappilléreit fogják leerősiteni.