Országos hír – Most kell menni tűzoltónak!
Nehéz gazdasági időkben is szükség volt bátor és önfeláldozó emberekre. 100 évvel ezelőtt a Körösvidékben jelent meg egy cikk, melyben az Országos Tűzoltó Szövetség felhívását olvashatták őseink. A szövetség elnöke, gróf Széchényi Viktor és a szövetség titkára, Kuhárszky László által megfogalmazott hirdetésben felhívást intéztek a magyarországi településekhez, annak érdekében, hogy minél többen jelentkezzenek a „Budapesten 1922. év julius 30-tól augusztus 19-éig bezárólag tartandó XXIII. országos tüzoltószaktanfolyamra”.
Várták a tűzoltókat is, de azokat is, „akik az emberbaráti szeretet szolgálatában álló nemes intézmény iránt érdeklődnek”. A települések önkormányzatait arra kérték, hogy a jelentkezők részére megfelelő étkezési segélyt utaljanak ki, melyhez „a mai nehéz megélhetési viszonyok mellett naponként legalább kétszáz korona szükséges”. Minden 18-42 éves férfi jelentkezhetett, akik „feddhetetlen előéletűek”, ezen kívül követelmény volt, hogy a „tanfolyamra általános műveltséggel, — lehetőleg érettségi bizonyítvánnyal, — jegyzői vagy tanítói oklevéllel biró, kellő társadalmi állást betöltő, katonaviselt egyének” jelentkezzenek. A tanfolyam célja az volt, hogy olyan tűzoltó tiszteket képezzenek, akik „mindenben alkalmasak” legyenek. A résztvevők legénységi egyenruhát viseltek a képzés ideje alatt. Vonzó volt, hogy tandíjat nem kellett fizetni, „sőt az eszközök és szerelvények is díjtalanul állanak rendelkezésre”. A hallgatók tűzoltószergyárakat látogattak meg és „színházak szerkezeteinek és berendezéseinek tanulmányozása által tapasztalatokat szereznek”. Azok a települések, melyek „kevésbé tehetősek” lehetőséget kaptak arra, hogy az onnan jelentkezők ingyenes szállást kapjanak. A tűzoltóknak az volt az álmuk, hogy minden magyarországi település legalább egy személyt küldjön a képzésre.
Szó szerint – Szükség van rá, de nem ott
„Ki ne ismerné a fürésztelep fülhasogató és idegrontó süvöltözését? Ha van ilyen lakója Békéscsabának, költözködjék hamarosan az Andrássy utnak (Békéscsaba legforgalmasabb, legsűrűbben lakott és legfőbb utcájának) a közepe tájára, oda, ahol a Lőwy Albert-cég fadepója díszeleg.
A Lőwy Albert cég ugyanis, amelynek telepe az Andrássy-ut 61. szám alatt van, merészet gondolt s elhatározta, hogy fürésztelepet szerel fel ott, a város belsejében. Elhatározásának megvalósításához azonnal hozzá is kezdett. Bejelentette, hogy gyalugépet, körfűrészt és köszörülőgépet akar felszerelni telepén. Az elsőfokú iparhatóság, amely! — Istennek hála — messze esik a teleptől és nem hallja meg a körfürész hátborzongató sivitását, megadta az engedélyt a gépek beszerelésére. A rendőrség már nagyobb körültekintéssel s a városnak, valamint a lakosság nyugalmának élénkebb szemelőtt tartásával kezelte az ügyet és dr. Debreczeny volt vezetőkapitány megfelebbezte az elsőfokú hatóság döntését azzal az indokolással, hogy az idegrongáló hangokat kifejtő ipartelep nem való a város belsejébe. Dr. Daimel Sándor alispán most döntött másodfokon ebben az ügyben és a rendőrkapitányság fellebbezését — elutasította. A másodfokú döntés ellen 14 napon belül a kereskedelemügyi miniszterhez lehet fellebbezni. Igen helyesnek találjuk, ha akadnak vállalkozó szellemű polgárai városunknak, akik uj ipartelepek berendezésére törekszenek, de kívánatosnak tartanok, ha ezeket az ipartelepeket ugy helyeznék el, hogy a várost és lakosságot ne háborgassák. Ipartelepeknek nem a legforgalmasabb és elsősorban szépülésre, kiépülésre hivatott utcákon van a helyük, hanem a forgalmon, sőt a városon is kivül eső területeken. Fürésztelep különben tűzveszélyes voltánál fogva sem való a lakóházak sora közé.”
Helyi hír – Segítsen, aki tud
Sok gond és probléma volt 1922-ben hazánkban, ezeket a Körösvidék cikkeiben be is mutatta hűséges olvasóinak. Július 13-án egy olyan kórról számolt be a csabai újság, mely „amely nemcsak a mai életet teszi sokak számára még elviselhetetlenebbé, hanem a következő nemzedékek életét is megrontja: a tüdővész ez a fertőző baj”.
Óriási pusztítást végzett ez a betegség a korszakban, ami „köszönhető” volt a rengeteg szegény sorban élő embernek. Ugyanis „a rosszul táplált, zsúfolt lakásokban tengődő, sokat nyomorgó emberek közt ma valósággal orgiákat ül a tuberkulózis s nemcsak a betegeket viszi korán sirba, hanem napról-napra több egészséges embert fertőz meg, von ki a dolgozók tömegéből s teszi koldussá őt és családját is”. Az állam igyekszik segíteni a betegeknek, de annyi baj volt, hogy nem mindig tudta azt a megfelelő módon megtenni. A Körösvidék ezért felhívást intézet „a társadalom egészséges és megélhetési lehetőséggel biró tagjaihoz”, hogy segítsenek szerencsétlen embertársaikon. Aki megment egy tüdőbeteget, az saját magát és gyermekeit is megmenti „egy veszedelemtől”. Békéscsabán, az Élővíz-csatorna partján megtalálható volt a korszakban egy épület, „amelyben már évek óta serényen folyik a harc a tüdővész ellen”. Itt két lelkes orvos dolgozott a betegekért, akiknek a jó tanácsok mellett pénzre is szükségük volt. Sajnos az állam és a város egyre kevésbé tudta támogatni őket, ezért „a társadalomnak kell itt kinyújtania segitő jobbját”. A Körösvidék felszólította a város „minden jószívű polgárát”, hogy liszttel, tojással, cukorral, tejjel és pénzzel járuljon hozzá a sikeres gyógyító munkához. Az adományokat özv. Wagner Dánielné várta, aki a „József Kir. Herceg Szanatórium Egyesület békéscsabai fiókjának elnöke” volt.
Kommentár nélkül
Forrás:
Körösvidék
https://library.hungaricana.hu/hu/view/Korosvidek_1922_07-09/?pg=73&layout=s
