„Amikor először hallottam Hendrixet, elkezdtem zokniban dzsiggelni az asztalon”

2022. május 3. 09:55 | Such Tamás

Egy háromrészes, interaktív zenei kurzust indított a napokban a Csabai Csípős Blues Club, a főhadiszállásán, a Nádas Sörözőben. Az első alkalommal Benkő Zsolt, az ország egyik legjobb bluesgitárosa kalandozott zenében, zeneelméletben és lelkünk síkjain.

Egyelőre pauzában a pandémia. Végre kinyíltak a klubok, bárok, eszpresszók. Mégis a népek jó 20-30 százaléka rákapott a komputer által nyújtott komfortra. Minderre a blues club a saját eszközével reagált. Az előző és a soron következő két koncert elé elméleti kurzust szerveztek.

A közelmúltban az orosházi Spectrum PRT muri előtt Benkő Zsolt bűvölte el szóban, tettben, hallgatásban, no és a sziporkázó gitárjátékával az érdeklődőket – eme komplex produkciója előtt beszélgetünk.

Interaktív zenei kurzus – Fotó: behir.hu/Such Tamás

 

Elmondta, néhány éve részese volt egy országjáró, kvázi a fiatalok tudatos zenehallgatására felkészítő projektnek. Alapvetően a „minden élethelyzetnek van zenéje, de miért nem halljuk mindig?” kérdéskört boncolgatta.

Előadásában többek között a zenei mozgások tudatos megfigyeléséről beszélt. Szerinte az apró reflexiók, benyomások segíthetnek az értékválasztásban, azonfelül a művészetet becsempészik a hétköznapokba.

– Valójában a spiritualitáshoz kellene visszatérünk – fogalmazott –, az pedig a lelki lecsendesülés. Mindenféleképpen el kell választani az aktív zenehallgatást az aktív élettől. Az elmélyült zenehallagatás továbbra is megkívánja, hogy ne csináljunk közben semmit, csukjuk be a szemünket és csak a hangokra figyeljünk.

Mindezt később a hangszere segítségével is megmutatta, hogy a zenének milyen hangulat-töltése van a lelkünkre nézve. Egy dallamsor akár teljesen megfordítja az aznapi hangulatunkat, meg tudja változtatni a vidám vagy a borús lelkünket.

Interaktív zenei kurzus – Fotó: behir.hu/Such Tamás

 

– A mai netes világban kezdjük elveszteni a zene spirituális hatását – folytatta. – Soha nem felejtem el, hogy amikor először hallottam otthon a kazettásmagnónkon Hendrixet, akkor zokniban az asztalra másztam és ott dzsiggeltem. „Hihetetlen ez a csávó – mondtam –, hogy lehet így gitározni?” Miközben a mai minőség tekintetében az egy borzasztó zajos felvétel volt, de mégis az akkori élethelyzetben egy kiugró élmény volt.

Hozzáfűzte, a világ óriásit fordult, ma már minden nagyon gyorsan elér minket, szinte bármit letölthetünk. Ebből kifolyólag egy idő után már nem tudunk, és nem is akarunk választani. Megelégszünk az evés-ivás-alvás-szerelem-pénz alapfunkciók halmozásával.

– Egy 200 évvel ezelőtt élt ember esetében még az énekszó, a templomi orgonaszó, a kocsmákban szóló élő zene, a cigány hegedűs játéka biztos, hogy szerepelne az előző felsorolásban. Sokan állítják, hogy a zene a hobbijuk, miközben mindig csinálnak valamit; saját magunkat kizárjuk az egyfajta átélésből.

 

 

Azt követően beindított a mobilján egy shuffle bluesalapot. (tatta-datta-tatta-datta) – Lovasnemzet vagyunk, nagyon érezzük ezt a ritmust – teszi hozzá. – Hajrá, magyarok! Hajrá, texasiak! Noha ők olykor a bikára is ráülnek.

Majd belecsapott a halványpiros Fender Stratójába.

***

A következő interaktív zenei kurzus május 6-án, az Exon együttes koncertje előtt lesz; Borsodi Laci lesz a vendégprofesszor.

 

Borsodi László és Hegedűs György – Fotó: behir.hu/Such Tamás

(Borsodi Laci és Hegedűs Clapton Gyuri – Fotó: behir.hu/Such Tamás)

További programok »

Itthon

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját a békéscsabai Szent-Györgyi Albert Technikumban, pénteken. Az intézmény a Büntetés-végrehajtási Szervezet együttműködésével azért hozta létre a gyakorlati oktatásra is alkalmas helyiséget, hogy a rendészet és közszolgálat ágazat diákjai a valós körülmények között ismerjék meg a büntetés-végrehajtási környezetet.
2024. április 19. 17:21
FEL