Alternatív hajtású járművek a Trefortban

2021. szeptember 20. 15:00 | Szász Borisz

Szeptember 16-a és 22-e között, immáron huszadik alkalommal rendezik meg az Európai Mobilitási Hetet. A rendezvényen – amely egyben Európa legnagyobb közlekedési-környezetvédelmi kampánya – a környezetbarát és fenntartható városi közlekedés népszerűsítése állt a középpontban.

Az idei év mottója: "Fenntartható közlekedés a biztonság ésegészség jegyében." Ehhez a nemzetközi programhoz kapcsolódva a BSZC Trefort Ágoston Technikuma, Szakképző Iskolája és Kollégiuma oktatói interaktív keretek között, alternatív hajtású járműbemutatót és vezetési lehetőséget tartanak szeptember 20-21-én.

– Próbáltuk a figyelmet ráirányítani az elektromos hajtású járművekre, amelyeknek a helyi, lokális kibocsátása nulla. Nem mindegy, hogy beszívjuk a füstöt és kormot vagy "tisztán" közlekedünk – mondta el a szakképző iskola oktatója. Kiss Péter azt is hozzátette: azért is jó a tanulóknak ez az esemény, mert megtanulhatják a kisfeszültségű eszközök működését, az akkumulátorok karbantartását és szerkezeti elemeit.

Az intézmény egy másik oktatója a fenntarthatóság fontosságát emelte ki.

– Ez az Európai Mobilitási Hét egy nemzetközi program. Azért tartottuk fontosnak, hogy becsatlakozzunk ebbe a programsorozatba, mert ilyen jellegű képzéseket folytatunk. Ugyanakkor ott van maga a fenntarthatóság és a környezetvédelem, ezek pedig megkerülhetetlenek a mai világban – mondta el Lecskó Tünde. Kiemelte, hogy a diákság életébe szükséges bevezetni az új ismereteket és az efféle szemlélet módot.

Az alternatív hajtású járműveket az esős időjárás ellenére is sok diák próbálhatta ki.

Galéria

További programok »

FEL