Alföldvíz - Köszönet a munkatársak helytállásáért

2020. június 10. 12:06 | behir.hu

A Magyar Víziközmű Szövetség és az Alföldvíz Zrt,. mint Magyarország egyik legnagyobb víziközmű-szolgáltatója is a nyilvánosság előtt fejezi ki köszönetét munkavállalói helytállásáért.

A Magyar Víziközmű Szövetség (MaVíz) közleményben fejezte ki köszönetét és háláját az ágazatban dolgozó munkatársaknak, hogy nem csak „békeidőkben”, de a vészhelyzet ideje alatt is kiemelten helyt álltak és biztosították Magyarország lakosságának a tiszta és jó minőségű ivóvízellátást, valamint a szennyvíz szakszerű elvezetését és tisztítását.

Nagy Edit a MaVíz főtitkára kiemelte, hogy a szövetség kiemelt feladatának tekinti, hogy a tagszervezeteit – a felelős víziközműszolgáltatókat – kiemelten képviselje minden olyan jellegű témában, amely a társadalmi megítélés során hangsúlyt kap. A MaVíz az elmúlt három hónap során több alkalommal is megszólalt az ivóvízellátás, valamint a szennyvízelvezetés és tisztítás kapcsán, azonban fontosnak tartja azt, hogy Magyarország lakossága érezze a súlyát annak, hogy az ágazatban dolgozó munkatársak az elmúlt hónapokban még megfeszítetettebb tempóban dolgoztak.

Nagy Edit, a MaVíz főtitkára

Nagy Edit, a MaVíz főtitkára

A főttkár hangsúlyozta, hogy szeretne egyenként mindenkinek köszönetet mondani, de mivel ezt sajnos nem tudja megtenni, ezért a nyilvánosság előtt fejezi ki háláját és elismerését minden vízművesnek: „Mindig is azt gondoltam, hogy ez egy nagy család, majdnem 30 ezer taggal, kisebb és nagyobb közösségekkel, de egy szívvel. Most bebizonyítottuk és megmutattuk, hogy ez az egy szív együtt dobog. Hogy legyenek bármilyen nehéz feladatok, hogy keserítsenek el bármennyire is a körülmények, mi kitartunk. Az árokásó munkástól a vezérigazgatókig minden egyes munkatársnak köszönettel tartozom, köszönettel tartozunk.”

A főtitkár zárásként hozzátette: „Köszönettel tartozunk a felhasználók felé is, hiszen alkalmazkodva a megváltozott szolgáltatási körülményekhez, sokan váltottak online fizetési módokra, türelemmel intézték ügyeiket a virtuális térben.”

A köszönetnyilvánító kezdeményezéshez csatlakozott Nagy László, az Alföldvíz Zrt. vezérigazgatója: A koronavírus-járvány idején az orvosok, az ápolók, a gyógyszerészek, a járványügyi szakemberek áldozatos munkájáról naponta hallottunk híreket. Ahhoz, hogy ők teljesíteni tudják felelősségteljes feladataikat szükség van a háttérben, a második vonalban tevékenykedők munkájára is. Ilyen feladatot láttak el a víziközmű-szolgáltatásban dolgozók. Az Alföldvíz Zrt. vezetősége is köszönettel tartozik a cég közel 1200 munkavállalójának.

Nagy László a 7.TV studiójában

Nagy László a 7.TV studiójában

Szakembereink az első pillanattól kezdődően partnerek voltak. Azokon a területeken, ahol lehetőség volt, ott kollégáinknak biztosítottuk az otthoni munkavégzés feltételeit. Munkatársaink többsége azonban a munkahelyén végezte feladatát. Mindannyiuknak köszönhetően az ivóvízszolgáltatás, illetve a szennyvízelvezetés és tisztítás a legnagyobb biztonságban, zavartalanul zajlott a járvány idején – tette hozzá Nagy László.

További programok »

Gazdaság

A vetőmagágazat aktuális kérdéseiről tartottak konferenciát Szarvason

A vetőmagágazat aktuális kérdései kerültek a középpontba azon a konferencián, amelyet Szarvason, a Vajda Péter Művelődési Központban tartottak, szerdán. A rendezvényen az előadók a biodiverzitás növelésére, valamint a fenntartható biogazdálkodás jelentőségére hívták fel a figyelmet.
2024. március 27. 18:41
FEL