Alagút a fény végén – pont kerül az Extrém Park körüli huzavonára

2021. június 29. 15:30 | Sipos Gábor

Az egykori Extrem Park pályaelemeit két éve szállították át a Városi Sportcsarnok mögötti területről a MÁV Sportpálya mögé, ahol az egyébként is elhasznált elemek teljesen tönkrementek, így az extrem bringások már nem használhatták azokat. Az akkori ígéret szerint a pálya majd megújul és új elemekkel bővül. A legtöbben eddig ismerik a történetet, ami a jelenlegi állapot szerint happy enddel végződik.

Varga Tamás, Békéscsaba ifjúsági ügyekért felelős alpolgármestere rövid tájékoztatót tartott a jelenlegi helyzetről. A régóta húzódó ügy végére pont kerülhet, ugyanis egy 100 százalékban támogatott forrásra sikerült pályázni, így az elnyert mintegy 10 millió forintból és a Békéscsabai Önkormányzat támogatásából teljesen megújulhat a Csányi utcai Extrem Park. Az alpolgármester ígérete szerint nem csak a projekt lezárásáig, hanem a továbbiakban is kiemelt figyelemmel kísérik majd a park működését, mert ez egy stratégiailag fontos helyszín lesz a fiatalok szemszögéből.

– Ez a pályázattal, amely egy teljes körű alépítményt és új eszközöket biztosít, olyan komfortos hellyel szolgál a fiataloknak amire szerintem vágynak, hisz velük együtt találjuk ki és mi készítjük elő, így azt gondolom, hogy rendeződni fog. De nem áll meg a folyamat azzal, hogy átvágjuk a szalagot, hanem folyamatos odafigyelés kell az önkormányzat részéről is és felelős működtetés az ExtrémSport Egyesület részéről – mondta Varga Tamás.

A park részletes helyszínrajza. (Forrás: Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala)

 

Az egykori pálya régi elemei az ország egyik legjobban megtervezett pályaelemei voltak, ellenben elöregedtek és most a városvezetés és a sportegyesület együtt dolgozik az újrahasznosításon. Az új pályázaton új elemekkel bővülhet a következő hónapokban újraépített terület. A pálya környezetét már augusztus elején megtisztítják és eltávolítják a benőtt gyökereket, tuskókat. Ezt követően legkésőbb szeptemberben kialakítják az aszfaltpályát és októberben már szállíthatják a hat új pályaelemet.

– Úgy gondolom, hogy ez egy jó pálya lesz a kezdők és a haladók számára is, tehát egy ilyen városi közegben megfelelő alapokat nyújthat a sport iránt érdeklődőknek. Akik komolyabb szintekre vágynak, azoknak a későbbiekben lesz meg a lehetőségük erre – mondta a most még romos helyszínen Balogh Bálint a Békéscsabai Extrémsport Egyesület elnöke.

Amíg a régi parkban található elemeket csak bmx-ekre tervezték, addig az új pályaelemeknél már a tervezésnél figyelembe vették, hogy a görkorcsolyások, illetve a rolleresek is szeretnék használni azokat. Így jó hír az eddig mellőzött sportágakat űzőknek, hogy számukra is nyitva áll majd az új pálya, nem szükségek a város egyébb helyszínein az utcabútorzatot használni sportcélból. A hivatalos átadásra legkésőbb idén decemberben sor kerül, de a tervek szerint 2021-ben, a tavaszi - nyár eleji hónapokban a pályaavató ünnepséggel együtt egy országos versenyt is rendeznek az új helyszínen.

 

Galéria

További programok »

FEL