Akár kamatmentes hitellel is finanszírozhatók a különböző képzések

2021. augusztus 1. 08:40 | behir.hu

A képzési költségeket kamatmentes hitellel támogatja az állam. A felsőoktatásban, képzésekben résztvevő, gyermeket tervező édesanyák speciális családtámogatási kedvezménnyel is számolhatnak.

– Több százezer felnőttoktatásban résztvevőnek, illetve szak- és felnőttképzésben tanulónak hozhat könnyebbséget a diákhitel – mondta a Pénzügyminisztérium parlamenti ügyekért felelős államtitkára. Tállai András úgy fogalmazott, hogy az érintettek száma tovább nőhet, hiszen idén is több mint százezren jelentkeztek a felsőoktatásba, mintegy tízezerrel többen, mint tavaly.

A felsőoktatásban tanulóknak és a szakképzésben, felnőttképzésben résztvevőknek is jár a kedvezményes kölcsön, amelynek két fajtája van: szabad felhasználású hitel és a képzési díjra fordítható kötött felhasználású hitel. A teljesen szabad felhasználású kölcsönt maximum havi 150 ezer forintig igényelhetik a diákok. A kamata nagyon kedvező, mindössze 1,99 százalék, és akár havi részletekben, akár félévente egy összegben is felvehető. A kötött felhasználású képzési hitelek még ennél is kedvezőbbek, hiszen kamatmentesek. Ez a fajta kölcsön tehát kizárólag a képzési költség finanszírozására használható, a felnőttképzésben 500 ezer forintig, a felsőoktatásban akár a teljes tanulmány önköltségéig, és igényléséhez se hitelbírálatra, se biztosítékra nincs szükség.

– A diákhitel gyermekvállalási kedvezményei az Európai Unióban is példaértékűek. A várandóság 91. napjától három évre felfüggesztik a hitel törlesztését, és ha hitelfelvételt követően megszületik a második gyermek, akkor az édesanyának csak a hiteltartozás felét kell visszafizetnie, a harmadik gyermek megszületése után pedig a teljes tartozását elengedik – részletezte az államtitkár. Mint mondta, a számok beszédesek, hiszen tavaly több mint kétezer kisgyermekes anya élt a lehetőséggel, összességében kétmilliárd forintnyi tartozás elengedését kérve.

Forrás: MTI

További programok »

FEL