Ajándék cirkuszjegy a kitűnő bizonyítvány mellé

2016. június 15. 18:17 | behir.hu

A Fővárosi Nagycirkusz jóvoltából idén nem csak dicséret jár a kitűnő bizonyítvány mellé, hanem ajándék cirkuszjegy is, amit az állami intézményfenntartó segítségével a napokban kapnak meg az érintett diákok.

Az előző tanévben csak a fővárosi tanulók részesülhettek a lehetőségben, viszont a Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft. a nagysikerű kezdeményezést idén az ország összes, állami fenntartású általános iskolájára kiterjesztette. A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ örömmel vette a felkérést és működött közre, hogy minden kitűnő tanuló bizonyítványa mellé eljussanak az ajándékjegyek.

Fekete Péter, a MACIVA ügyvezetője, és egyben a nemzeti cirkuszművészeti stratégia kidolgozásáért felelős miniszteri biztos felkérésében kiemelte, hogy a megújuló cirkuszművészet több szálon is kapcsolódni kíván a közoktatási, köznevelési feladatellátáshoz.

Nemzeti előadó-művészeti intézményünk kiemelt céljának tartja, hogy hazánk oktatási és nevelési intézményeinek munkáját támogassa, segítse. Hisszük, hogy a jövő generációjának helyes, hatékony felnevelése közös felelősségünk – tette hozzá köszönőlevelében a cirkuszigazgató.

A két intézmény együttműködése alapján, több mint 112000 jegy kerül kiosztásra az ország közel 2000 általános iskolájában.

 

forrás: Klebelsberg Intézményfenntartó Központ, sajtóiroda

FEL