Aikido konferencia Békéscsabán

2017. május 10. 12:24 | Kovács Dávid

A harcművész irányzatok szakmai fejlődésének fontos részét képezik a szemináriumok és táborok, ahol neves mesterektől tanulhatnak a résztvevők. Az ilyen jellegű táborok közvetlen hangulata egyben a közösséget is erősíti és jelentős lökés és energiát ad a további edzésekhez.

A hétvégi aikido edzőtábort Békéscsabán, az Andrássy Társaskör „dojojában” rendezte meg a Békéscsabai Lakótelepi SE Aikido szakosztályának Balázs Sándor mester vezette csoportja. A rendezvényt Shihan Gregor László VII.DAN, a Békés megyei Harcművész Szövetség elnöke nyitotta meg.

A szeminárium meghívott vezetője egy közismert és köztiszteletben álló makói aikido mester. Márton Imre V.DAN a csabai és Békés megyei harcművészek régi barátja, ismerőse. Régóta segíti a csabai csoport munkáját, és ebbe a folyamatba illett bele a mostani tartalmas rendezvény, amire nem csak a megyéből érkeztek, hanem más megyékből, sőt, Dunántúlról is. Márton Imre közvetlen stílusával egy felszabadult, könnyed és mégis munka-centrikus szombatot eredményezett. Az eredményes edzések után így nem csoda, hogy hasonló módon eredményes volt a délutáni övvizsga is, ahol az elsősorban a gyermek és ifjúsági korú utánpótlás tagjai tettek sikeres vizsgát.

 

Forrás: monokli.com

További programok »

Sport

Már nem kocsmasport: az ország legjobb csocsósai csapnak össze a Csabagyöngyében

A hétvégén a békéscsabai Csabagyöngye Kulturális Központ Agóra terme ad otthont az Országos Csocsóbajnokság II. fordulójának. A háromnapos, ingyenesen látogatható sporteseményen a hazai elit mellett külföldi versenyzők is asztalhoz állnak. Mindeközben a viharsarki fiatalok ismét bizonyíthatják, hogy Békéscsaba a hazai utánpótlás egyik legfontosabb fellegvára.
16:04
FEL