Ágyúdörgések közepette köszöntötték az újévet Gyulán

2024. január 1. 16:50 | Vincze Attila

Évek óta hagyomány már, hogy a gyulai várnál puska- és ágyúlövések kíséretében köszöntik az újévet, idén sem volt ez másképp. A lövéseket ezúttal is déli 12 órakor adták le a hagyományőrzők.

A behir.hu kérdésére a gyulai várat is működtető Erkel Ferenc Nonprofit Kft. kommunikációs vezetője elmondta: fontos számukra a történelmi hitelesség, a várat illetően is ezt igyekeznek képviselni, ebben pedig nagy segítségükre vannak azok a helyi hagyományőrzők, akik ezeken az alkalmakon folyamatosan jelen vannak. Fábián Tamás kiemelte, hogy ilyenkor a résztvevők természetesen nem eredeti fegyvereket használnak, hanem másolatokat, ugyanakkor korhű eszközökkel találkozhatnak az érdeklődők a 15-16. századból, ezt erősíti a hagyományőrzők öltözéke is.

 

Galéria

Fotók: Botyánszky Mária - Erkel Ferenc Nonprofit Kft.

 

Mint fogalmazott, az újévi eseménynek három célja van: egyrészt a hangkeltéssel a rosszat igyekeznek elűzni, mint ahogy egykor elődeink is tették, másrészt ezzel a hagyománnyal az 1566-os ostrom emléke előtt is tisztelegnek, mely a vár legfontosabb történése volt, harmadrészt pedig az ágyúlövésekkel az év végén Gyulára látogató turisták számára egy különleges élményt is szeretnének átadni. 

További programok »

Gyula

A könyv az egyik legkeresettebb karácsonyi ajándék

Karácsonykor sokan ajándékoznak könyvet szeretteiknek. Ilyenkor az ünnephez kapcsolódó kiadványok, szakácskönyvek, romantikus regények a legnépszerűbbek. Az idei év slágerei pedig az éldekorált könyvek, amelyek az olvasás mellett esztétikai élményt is nyújtanak.
2024. december 20. 08:27
FEL