Ernest Hemingway szerint „Az ember sosem tudja meg, mi is az a karácsony, ha egy idegen országban el nem veszíti”.
A csabai főtér azonban elveszítette korábbi „adventitását”…
Nincs vásári forgatag, nem kering a forralt puncs illata az orrjáratokban, és az óriáskerék is aluszik – valahol Kecskeméten. Csak néhányan sétálnak és szelfizik önmagukat a karácsonyfa és a jászol előtt.
Egy tizenéves kislány az apukájának épp azt ecseteli, hogy „Azt mondták, 2020 a csoda éve lesz, miközben…”. Mások szerint meg pontosan ez az igazi advent: mert ritkán tapasztalható az igazi csend, és most lényegében az van a Szent István téren – ezt természetesen mindenki maga dönti el, miképp érzi. Sokfélék vagyunk.
A jászolnál összefutok egy szintén önmagát fotózó helyes párral. Kiderül, a lány magyar, a fiú orosz. Mindketten beszélnek hozzám egy két mondatot. Mire én azt felelem a fiatalembernek, hogy „Kraszívij jizik, but…” (Szép nyelv, de… Ugye a „de” már egy kicsit bukfencel. Valami olyasmit akartam mondani, hogy Szép nyelv, de nagyon féltünk az orosztanárnőtől...)
„Dászvidányá!” – mondják. „Dászvidányá!” – mondom.
A kocsimban a lejátszóból épp Hobótól, a Nem lehet két hazád szól.