Most hétvégén mindenki meggyújtja első gyertyáját adventi koszorúján megkezdve ezzel a visszaszámlálást karácsonyig. Karácsonyt kicsik és nagyok éppúgy várják, és mindenki ugyanazt érzi, valami szelíd, nyugodt, végső soron valami manapság már egészen ritka dolgot, a szeretet áradását.
Az advent varázsos hangulatát nemcsak a karácsonyi várakozás keresztény mitológiája alakította ki, hanem a téli sötétségben a melegre, a fényre, a megújuló életre vágyódás ősi izgalma is. A téli napfordulóig egyre rövidebbek a nappalok, egyre több a minket körülvevő sötétség. Ezért gyújtunk gyertyát hétről hétre, hogy a fény bejárjon minden otthont karácsonyig.
Mások szerint a régi időkben mikor még az emberek hittek a boszorkányokban, a gonosz varázslókban, szalmából, fűzfa-vesszőből vagy fenyőágakból koszorút fontak, melyet vörös és aranyszínű szalagokkal díszítettek. A koszorún a zöld a termést, az arany a fényt, a piros pedig az életet szimbolizálta. Maga a koszorú az örökkévalóság jelképe volt és az olyan varázserőé, amely sosem törik meg. Úgy gondolták, hogy az ilyen szent körrel minden gonosz szellemet elűzhetnek a háztól.
Ma a hagyomány szerint a koszorú alapot szalaggal tekerik be, és kisebb fenyőgallyakkal díszítik. Négy gyertyát erősítenek rá, melyekből advent minden vasárnapján eggyel többet gyújtanak meg. Így az ünnep beköszöntekor már mind a négy gyertya ég.
Bárhogy is legyen, az adventi készülődésnek máig elengedhetetlen kelléke a gyertyagyújtás. Erre emlékezünk ma délután közösen mi békéscsabaiak a város fája előtt.
Vágvölgyi Nóra
