Adománnyal segíti a békéscsabai McDonald's az AUT-PONT Alapítványt

2020. december 3. 17:48 | D. Nagy Bence

Az anyagi támogatás mellett hosszú távú együttműködéssel segítik az autizmussal élő fiatalokat.

Félmillió forinttal támogatja a békéscsabai AUT-PONT Alapítvány munkáját a hamarosan megnyíló békéscsabai McDonald's üzemeltetője. Az adomány jelképes átadása december harmadikán, a még épülő étterem előtt zajlott.

– Az a szemléletünk, hogy abba a közösségbe, ahol élünk, ahol a profitunkat megtermeljük, oda szeretnénk vissza is adni – mondta el Héjja János. Hozzátette, hogy a gyorsétterem ünnepélyes megnyitójára a pandémia miatt ezidáig nem kerülhetett sor, ezért a fogyatékos emberek világnapját választotta a támogatásról szóló dokumentum átadására. Héjja János elmondta, hogy az éttermet a tervek szerint két hét múlva megnyitják.

 

Az étterem várhatóan két hét múlva nyílhat meg. (Kép: Fazekas Róbert/BMC)

 

Az AUT-PONT Alapítvány részéről Szántó Tamás kuratóriumi elnök fogadta a felajánlást.

– Ez az együttműködés azt is példázza, hogy az eredményesen működő gazdálkodó szervezetek és a helyi civil szervezetek közötti együttműködés erősítheti a más féle élethelyzetű embertársaink társadalmi elfogadottságát – foglalta össze Szántó Tamás. Mint mondta, a rendszeres együttműködés része lehet az autizmussal élő fiatalok látogatása és megvendégelése az étteremben. Néhányan közülük megfelelő előkészítés után kipróbálhatnak majd egyes tevékenységeket, megismerkedhetnek a gyorsétteremben dolgozók feladataival is.

 

További programok »

Itthon

Helytállás a hidegben – teszik a dolgukat a védekezésben részt vevő szervezetek

Az összehangolt, terv- és szakszerű védekezésnek, a védekezésben résztvevő valamennyi hivatásos szerv és civil szervezet áldozatos munkájának, illetve a Békés vármegyei lakosság fegyelmezettségének, egymásra figyelésének köszönhetően eddig eredményesen vettük fel a küzdelmet a téli rendkívüli időjárás kihívásaival szemben – hangzott el a Békés Vármegyei Területi Védelmi Bizottság részleges koordinációs értekezletén, vasárnap.
2026. január 11. 15:17
FEL