Add már Uram az esőt – egy évnyi csapadék hiányzik a földből az őszi vetéseknél

09:14 | Fajó Attila

A 2022-es történelmi aszály óta szinte minden évben 250-300 milliméternyi csapadék hiányzik a termőföldekből. Az őszi vetéshez szükséges talajelőkészítés során sajnos egyértelműen látszik: a gazdák csontszáraz földbe kénytelenek vetni.

– Régen 450-500 milliméternyi esőmennyiséget mérhettünk, aránylag egyenletes eloszlásban. Ez ma már nem helytálló adat. 2022 óta folyamatosan vízhiánnyal küszködik a békési gazda és szinte csontszáraz földbe, a porba kénytelen most vetni. Először árpa vetésekkel kezdenek a gazdatársak, a repcét földbe tenni vezsélyes vállalkozás, ha csak hajtató öntözéssel meg nem támogatja az ember. Nem egyszerű az élet, próbálkozunk és reméljük, hogy jön annyi csapadék, akár télen is, hogy legyen valami a termésből – fogalmazott Bozó József, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Békés Megyei Igazgatóságának alelnöke az őszi vetéseket illetően, az aktuális helyzetet tekintve. 

A megyében fő növénykultúra az árpa, búza őszi vetése még csak ezután következik. Előbbiből körülbelül 50 ezer hektáron, utóbbiból 100 ezer hektáron termeltek ebben az évben, a békési gazdák. 

Bozsár Tamás családi gazdálkodó hozzávetőleg 100 hektáros gazdaságot vezet. Mint mondta: a termőföldek mélyművelése ilyen szintű szárazság esetén teljességgel lehetetlen. A felsőbb rétegeket mozgatják át, ahova a magot vetik. 

– Nagy rizikó ilyenkor vetni. Mert ha ki is csírázik a mag, víz nélkül elhal. Ha kivárunk a munkával, akkor kicsúszhatunk az optimális vetésidőből, de a később érkező többletcsapadékkal utolérhetné még magát az adott növénykultúra, és behozva a lemaradást, biztosabb termést tudhatnánk magunkénak – nyilatkozta a családi gazdálkodó. 

További programok »

FEL