Adakozó röpisek

2016. március 18. 20:44 | behir.hu

Mottó: "Egy emberben néha elhal a remény, de egy állatban soha! Amíg él, él benne a remény, és él a hűség is." (Eric Knight)

A Békéscsabai Röplabda Sportegyesület csapatánál úgy gondolják, hogy a hallatlan népszerűség és a határokon átívelő sikerek közepette is a legfontosabb jó példát mutatni. Hitet tenni önzetlenség, odaadás és a szeretet mellett.

Ennek jegyében állt egy jó ügy mellé a klub és látogatta meg péntek délután a Kétegyházi úton található Csabai Állatmenhelyt.

A láthatóan forráshiánnyal működő telepnek jelenleg 265(!!!) lakója van, ezen kis és nagy négylábúak életébe csempészett némi örömet a bajnoki címvédő egyesület delegációja.

Az ötletgazda Baran Ádám klubelnök és Soós Nikolett csapatkapitány voltak, akiket Molcsányi Rita, Sarah Clement és Korniss Ildikó egészített ki. A társaság első útja egy szupermarketbe vezetett, ahol rogyásig pakolták a bevásárlókocsit állateledellel és innen indultak a menhelyre.

Az autó kipakolása után a kutyusok hangos "ovációval" fogadták vendégeiket, akik meghatottan nézték a sok kíváncsi szempárt.

Mivel korábban a menhely vezetője elmondta, hogy a legnagyobb szükség ételre és pénzbeli adományra van, így a közel harminc ezer forint értékű eledel csomagot, további harmincezer forintnyi pénzbeli adománnyal egészítette ki a klub.

Molcsányi Rita elmondta, hogy gyerekkora óta rajong az állatokért, jelenleg egy kiskutya büszke gazdája, de szíve szerint a menhely teljes állományát örökbe fogadná. Ez meg is mutatkozott, hiszen a méltán népszerű liberó, szinte az összes kutyust megsimogatta. Korniss Ildikónak macskája van, míg Sarah Clement szintén kedveli a négylábúakat. Soós Nikinek jelenleg nincs házi kedvence, de amennyiben lehetősége lesz rá, úgy örökbe fogad majd egyet. Ő a felelős állattartásra hívta fel a figyelmet. Baran Ádám pedig elmondta, hogy ez nem egy egyszeri kampány volt, hanem hosszabb távon is szeretnének együttműködni a szervezettel és hozzájárulni, hogy minél jobb körülmények között élhessenek az itteni állatok.

Bízunk benne, hogy a klub által mutatott példa többeket sarkall majd arra, hogy valamilyen formában támogassák ezt a jó ügyet.

FEL