A Zenittel vette kezdetét az Őszi Művészeti hetek csütörtökön

2020. október 2. 12:19 | Gyemendi Réka

Október 1-től november 28-ig rendezi meg az Őszi Művészeti Hetek programsorozatot a Csabagyöngye Kulturális Központ, amely idén a Zenei Ifjúsági Találkozóval kezdődött.

A redezvény mindig október 1-jén, a Zene Világnapján kezdődik és egészen az adventi ünepkör kezdetéig tart. Idén rendhagyó módon a Zenit Fesztivállal veszi kezdetét a program; a zenei ifjúsági találkozó október 1-3-ig (csütörtöktől szombatig) tart.

Szente Béla, a Csabagyöngye Kulturális Központ igazgatója elmondta: az első Zenit kivételével eddig mindig nyáron volt a program. 

– 1986 óta megy a sorozat, egyedül 1989-ben maradt mi. Most a koronavírus miatt besűrűsödött a nyarunk a táborok és a stégrendezvények miatt, a zenekarokat is nehezebb lett volna összehívnunk. Ezért úgy gondoltuk, hogy az ősz jobb időpont lehet, így ezzel indítottuk az Őszi Művészeti Heteket – fogalmazott az igazgató.

Az időjárás most nem kedvezett a programnak, így a stég helyett a hangversenyteremben tartották meg a rendezvényt, amelyet Herczeg Tamás országgyűlési képviselő nyitott meg. Kiemelte, hogy a vírus miatt nem jöhetett létre a rendezvény akkor, amikor szokott, majd visszaemlékezett egy alkalomra, amikor szintén nem augusztusban, hanem tavasszal tartották a programot.

– Akkor a magyar-amerikai baráti találkozó keretében fogadtunk zenekart, 1991-ben. Azóta nagyon sokan megjárták Békéscsabát a fúvószene legjobbjai közül. Stark Tibor, Lendvai Kamilló, Dubrovai László – csak néhány a nagy nevek közül, akik a zsűriben vagy a fellépők között voltak. Izraelből, Angliából, Olaszországból, Oroszországból és Ukrajnából is jöttek már hozzánk fúvós zenekarok és zenészek. Zenitnek kell lennie, így a kulturális központ vezetői úgy döntöttek, hogy bármennyire is nehéz most ebben a helyzetben kulturális eseményt szervezni, mégsem maradnak el ezek a programok – fogalmazott az országgyűlési képviselő.

 

Galéria

 

Az est a Bartók Béla Zeneiskola diákjainak kvintettjével keződött, majd a Firemagic kápráztatta el a közönséget tűztánc showjával. Végül a Brass Time zenekar adott koncertet. 

Pénteken a Körösparti Vasutas Fúvószenekar lép majd színpadra. A több mint 70 éves zenekar rendszeres fellépő a Csabagyöngyében, Döge Csaba vezényletével ezúttal is széles repertoárral készülnek. A szombati program délelőtt a Trianoni emlékműnél kezdődik, ahol a Csorvási Fúvószenekar és Majorette csoport lép majd fel. Hat órakor a Kelet Brass Band fellépése zárja a programot.

További programok »

Kultúra

Betakarítás volt a Meseházban

Hétvégén rendezték meg a Meseházban az Apáról fiúra családi hagyományőrző programsorozat októberi eseménye, melynek témája az őszi betakarítás volt. A szombati esemény főszereplője a kukorica volt, melynek különböző felhasználási lehetőségei tanították és mutatták be játékos formában.
13:30
FEL