A Vöröskereszt világnapját ünnepelték Békéscsabán

2018. május 28. 17:01 | behir.hu

A Magyar Vöröskereszt Békés Megyei Szervezetének világnapi ünnepségét tartották hétfőn, Békéscsabán a Hotel Garzonban. A rendezvény apropója a május 8-i Vöröskereszt világnap, amely egyben Jean Henri Dunant, a Nemzeti Vöröskereszt alapítójának születésnapja is.

 

 

Az eseményen köszönőt mondott Dr. Párducz László szülész-nőgyógyász, osztályvezető főorvos, gyermeknőgyógyász szakorvos, valamint Dr. Sárosi Tamás, a Békés Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztályának főosztályvezetője.  Az ünnepségen azokat az önkénteseket ismerték el, akik egész évben, illetve évtizedek óta sokat tesznek a szervezet eszmeiségéért, illetve kiemelkedő tevékenységet végeztek például szociális területen vagy az elsősegélynyújtás területén.

Az eseményen 25 elismerést adtak át, köztük arany, ezüst és bronz fokozatú kitüntetést, év önkéntese díjakat, valamint az elsősegélynyújtás népszerűsítéséért járó ezüst fokozatú elismerést.

Nyemcsok Pálné, a Szabadkígyósi Vöröskereszt Alapszervezeti titkárát az Országos Vöröskereszt Szervezet aranyfokozatával tüntették ki.

– 21 éve vezetem az alapszervezetet. Nagyon szeretek az embereken segíteni, sokan fordulnak hozzám segítségért, így amiben tudok, segítek, ha mással nem, akkor jó szóval. Ezt a kitüntetést a vezetőséggel közösen értük el, ők azok, akik mindig mellettem állnak. Nagyon sok ruhaosztást végzünk, élelmiszersegélyeket osztunk szét, ezekre egyre nagyobb szükség van.

A Magyar Vöröskereszt idén ünnepli 137. évfordulóját. A szervezetnek négy fő tevékenysége van: legrégebbi az elsősegélynyújtás, de kiemelkedő jelentőségű a keresőszolgálati tevékenységük, a szociális segítségnyújtás és a véradások szervezése.

Nagy Gábor, a Magyar Vöröskereszt főigazgató-helyettese elmondta, hogy mindig vannak új kihívások, amelyeknek próbálnak megfelelni, ezek közé tartozik például a menekültválság vagy a katasztrófahelyzetek.

– A jövőben szeretnénk minél több önkéntes programot indítani, amik az önkéntes managementet, az önkéntes tevékenység fejlesztését segítik elő. A jövőben ez lesz számunkra a legfontosabb, hiszen szeretnénk, ha még inkább be tudnának kapcsolódni a munkánkba a segíteni vágyó emberek – tette hozzá Nagy Gábor.

Tóth Zoltánné, a Magyar Vöröskereszt Békés Megyei szervezetének igazgatója hozzátette, hogy a szervezet legnagyobb ereje az önkéntességben van, ugyanis a kevés főállásban dolgozó alkalmazott nem tudna egyedül elvégezni minden feladatot.

Önkéntesnek jelentkezni a szervezet székházában, telefonon, illetve online is lehet. Az érdeklődők az adminisztrációtól a szociális munkáig terjedően tudnak segítséget nyújtani. A Magyar Vöröskereszt évente mintegy 13 ezer eseményt szervez az országban, véradónak pedig egész évben lehet jelentkezni.

Legközelebbi programjuk június másodikán az Országos csecsemőgondozó verseny lesz a békéscsabai Szent-Györgyi Albert Gimnáziumban, ahol 16 megye 30 csapata vesz majd részt.

 

 

További programok »

FEL