A város villanyszámláját csökkenti a Gyulai úti napelempark

2022. július 23. 07:25 | Varga Diána

Már működik az a napelempark, amelyet az elmúlt években a Városi Sportcsarnok mellett építettek. Arról, hogyan segíti a rendszer az önkormányzati intézményeket, Nagy Ferenc alpolgármestert kérdeztük.

A Modern Városok Program részeként komplex energetikai program jön létre Békéscsabán. A Smart Grid rendszer célja a villamosenergia-költségek optimalizálása, a széndioxid-kibocsátás csökkentése, valamint a városi intézmények megújuló energiaforrással történő ellátása. A program első ütemében három napelem-park épült, két, úgynevezett parkoló feletti kialakítású, 2390 panelt és egy földre helyezett, 850 elemet számláló park.

Nagy Ferenc alpolgármester lapunk megkeresésére hangsúlyozta: ez a három rész egy egységet alkot. A parkoló feletti kialakítás azt jelenti, hogy a későbbiekben, ha elkészülnek az új sportlétesítmények, az ideérkező járművek a panelek alatt parkolhatnak majd, valamint a két betonszerkezetes egységet azért választották el egymástól, mert a kettő között elkerülőút létesülne, egy másik projektben. A teljes napelempark teljesítménye 1,3 megawatt, mely jelenleg a Városi Sportcsarnoknak, az Alföld Vívó Akadémia csarnokának, illetve a hamarosan elkészülő geotermikus rendszernek az áramszükségletét fedezi. Abban bíznak, hogy amennyiben elkészülnek az új komplexumok, a rendszer azok energiafelhasználását is biztosítja majd, legalább részben.

– A napelemparkkal a napfényt hasznosítjuk, ennek működési elve ugyanaz, mint az egyre több családi házon, illetve a különböző önkormányzati intézményeken látható kiserőműveké. Bár az 1,3 megawatt kapacitás nagynak tűnhet, igazából sokkal többre lenne szükség – részletezte Nagy Ferenc. – Békéscsaba intézményeinek és a közvilágításnak legalább 7 megawatt az energiaszükséglete, vagyis a napelempark csak a töredékét fedezi ennek. A rendszerhez kapcsolódik egy 2,4 megawatt órás tárolókapacitás, amely bár nem tűnik jelentősnek, országos szintén így is kiemelkedőnek számít. A tárolót egy nap alatt meg tudjuk tölteni. A mostani és a jövőbeni sportlétesítményeknek napszakonként más-más az energiaszükséglete; a napelemparkok inkább nappal termelnek energiát, ugyanakkor a tároló az esti használatot is tudja biztosítani. Azt az energiát, amelyet jelenleg még nem tudunk felhasználni, visszatápláljuk az országos hálózatba, amelyért az önkormányzat megfelelő ellentételezést kap, tehát az új létesítmények elkészültéig is értékteremtő, villamosenergiaköltségeket csökkentő napelemparkot üzemeltetünk – tette hozzá.

Az alpolgármester azt is hangsúlyozta, hogy a városi energiaigény fedezésére szükség lenne még több ilyen parkra, ezzel kapcsolatban további tervek is vannak, például a Szarvasi úton is létesülne egy, melynek fő funkciója az elektromos buszok kiszolgálása lenne.

– A Smart Grid rendszer lényege – melynek része a Gyulai úti napelempark –, hogy az esetleges kettő vagy több napelemparkunkat az intézmények tetőfelületén található naperőművekkel összekapcsolva a termelés-fogyasztás igény kiegyenlítése sokkal könnyebben valósuljon meg, hiszen az energia ára egyre magasabb, az önkormányzatok számára is – húzta alá a politikus.

Bár a geotermikus hőt hasznosító rendszer önállóan működik majd és nem direkten kapcsolódik a napelemparkhoz, a kettő mégis összeköttetésben áll egymással, hiszen az előbb említett rendszerben a használt és még meleg vizet vissza kell sajtolnia a földbe, vagyis a szivattyúknak és a rendszer üzemeltetésének szüksége van áramra. Ezt jelenleg a napelempark biztosítja. A geotermikus hő a jövőben a földgázfelhasználást csökkenti, hiszen 16 önkormányzati intézményt, többek közt sportlétesítményeket és a CsabaParkot fűtik majd vele. A beruházás jelenleg is zajlik.

Mindkét rendszer bővíthető – mutatott rá Nagy Ferenc – és mint mondta, nagy igény lenne rá, hogy az önkormányzat további napelemparkokat létesítsen, ugyanakkor mindez a beruházási lehetőségek függvénye is. Hozzátette: a Smart Griddel jelentős költségmegtakarítás érhető el, hiszen várhatóan a gáz és az áram ára is nő a következőkben.

További programok »

FEL